„ACÉL A SZÍV!”
Két pont a Győri Audi ETO KC ellen!
Kiváló napon vannak túl utánpótlás csapataink. Míg a serdülőink végül hat góllal múlták felül az ellenfelüket, addig a tartalékos ifjúságiak egy igen szoros meccset játszottak a győriek korosztályos csapatával szemben.
Bár már korábban kiderült, hogy a mai napon a felnőttek nem lépnek pályára, hiszen a zöld-fehérek elleni találkozójukat a vendégek kérésére későbbre halasztották, így is dupla DKKA – ETO utánpótlás meccset láthattak a városi sportcsarnokba kilátogató szurkolók.
Először az ifjúsági csapatunkon volt sor, hogy megnehezítse a mérkőzés előtt a tabellán két hellyel hátrébb helyezkedő ellenfél dolgát. A csapatok fej-fej mellett haladtak, az első félidőben inkább a mieink voltak előrébb, többször elléptek ellenfelüktől, a második félidőben viszont inkább a vendégek szájíze szerint alakultak a dolgok. Bár közel állt a pontszerzéshez tartalékos csapatunk (Kovács István mindössze 12 játékost tudott nevezni a találkozóra), a végén a győriek örülhettek kétgólos, 29-27-es győzelmüknek.
- Ifjúsági I. osztály:
DKKA – Győri Audi ETO KC 27-29 (16-17)
Jegyzőkönyv itt: https://www.mksz.hu/jegyzokonyv/32021005688
Serdülőink előtt, akik szintén a Győri Audi ETO KC elsőszámú csapatát fogadták, ott volt a lehetőség, hogy megbosszulják az előző meccset. Az első negyedórában itt is kiélezett küzdelemnek lehettünk szemtanúi, majd Guricsné Horváth Beáta fiataljai tempót váltottak, és a félidőig négy, majd később már kilenc találattal is vezettek a vendégekkel szemben. A végjátékban feljebb zárkóztak a zöld-fehérek, de így is nagyon szép győzelmet arattak a mieink, mellyel feljöttek a tabella harmadik helyére.
- Serdülő I. osztály:
DKKA – Győri Audi ETO KC 34-28 (19-15)
Jegyzőkönyv itt: https://www.mksz.hu/jegyzokonyv/32021009810
További hírek
DKKA launched a protest after midweek match
2019. Jan. 25.Our team officially complained at the Hungarian Handball Federation concerning a mathch-influencing decision after the match against Mosonmagyaróvári KC.
Painful defeat
2019. Jan. 23.Our team was leadung until the last minutes, but at the end was defeated by a single goal by Mosonmagyaróvár KC.
Close contest but a defeat
2019. Jan. 12.It was a match full with twists and turns, but the visitors could be happier at the end as they won by one goal.
Busy days at DKKA
2019. Jan. 11.Lots of announcements have been made in the new year already. In the following article we will try to sum up the news and changes concerning our team.
Nice victory in a close game
2019. Jan. 06.It was a tough match for the first team of our Academy, but at the end victory and two points are all that matters.