„ACÉL A SZÍV!”
Itthon is legyőznénk a Budaörsöt
Hazai környezetben egyértelműen a két pont megszerzése a célja akadémiánk felnőtt együttesének a Budaörs elleni szombati bajnokin.
Gyakorlatilag végig vezetve aratott fontos győzelmet a Szombathely elleni legutóbbi bajnokin akadémiánk felnőtt együttese, s bár a két szerzett ponttal sem sikerült elmozdulni a tabella kilencedik helyéről, mivel hátrányunk mindössze öt pont az ötödik helyezetthez képest, így bőven van még esélyük az előrébb lépésre.
Erre a következő lehetősége szombaton lesz Vágó Attila gárdájának, mely délután öt órától a Budaörs csapatát látja vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Az újonc fővárosiak remekül szerepelnek az idei szezonban, eddigi tizennégy meccsükön tíz pontot szereztek, így mindössze kettő egységgel követik a mieinket a táblázati tizenegyedik helyén. A két gárda a bajnokság második fordulójában már találkozott egymással, s akkor a Kohász nagyon sima, 31-19-es győzelmet aratott Budaörsön, így kézilabdázóink ezúttal is a siker reményében lépnek pályára, bár azzal vezetőedzőnk, Vágó Attila is tisztában van, hogy a szeptemberinél lényegesen nehezebb csata vár együttesére.
– A Budaörs egy nagyon taktikusan, fegyelmezetten játszó csapat, nagy erősségük a hét a hat elleni játék, s több alkalommal is megmutatták már az idei bajnokságban, hogy egy pillanatra sem lehet őket lebecsülni. Sorozatosan képesek a jó teljesítményre, az MTK ellen két meccsen három pontot szereztek, legyőzték idegenben a Siófokot, szóval egy jó csapatról van szó. Tisztességgel felkészülünk a szombati meccsre, egy percre sem becsüljük le őket, nem az őszi, egymás elleni találkozónkból indulunk ki, az biztos, hogy a mostani egy teljesen más mérkőzés lesz, de hazai pályán csakis a győzelem megszerzése lehet a célunk, ennek szellemében is dolgoztunk a hét minden napján.
További hírek
This time Loki won
2021. Apr. 25.Our team committed lots of annoying mistakes and suffered an unexpected large defeat.
We won the second leg too!
2021. Apr. 10.DKKA won 32-27 against Mosonmagyaróvár, making it to the semifinals of the League Cup with a double success.
A painful defeat
2021. Apr. 02.Although being ahead with four goals in the second half, after committing many mistakes we suffered a two goal defeat at the end.
Advantage gained
2021. Mar. 30.After a tight first half, the adult team of our academy won 31-24 in the first leg of the League Cup quarterfinals.
The girls fought well!
2021. Mar. 27.Despite the efforts Ferencváros won the match at Elek Gyula Arena today afternoon.