„ACÉL A SZÍV!”
Siófoki öröm a Balaton partján
Szűk negyven percig tudta tartani a lépést akadémiánk felnőtt együttese a Siófokkal, ám a házigazdák végül hét góllal legyőzték kézilabdázóinkat.
A Balaton partján, a tabella hatodik helyén álló Siófok otthonában folytatta a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese ma este hat órától. Bár a találkozónak inkább a házigazdák voltak az esélyeseik, kézilabdázóink elszántan vágtak neki a csatának, méghozzá kemény, hatékony védekezéssel, hiszen az első nyolc percben egyszer sem tudott betalálni a házigazda Bartulovic kapujába, miközben a túloldalon előbb Farkas, majd Polics is eredményes volt. Idővel persze megtörte gólcsendjét a Siófok is, mely a 13. percre utolérte együttesünket, ám ez sem szegte a mieink kedvét, mert Szalai, Horváth és Weisheitel találatai után 5-8-as állás mutatott az eredményjelző a 17. percben.
Ekkor azonban kisebb hullámvölgybe kerültek kézilabdázóink, támadásban és védekezésben is visszaesett teljesítményük, a helyzetek kihasználásába is sok hiba csúszott, s hiába kért időt Vágó Attila egygólos vezetésünknél, ez sem állította meg a lendületbe jött hazaiakat, akik egy 5-0-s sorozattal átvették a vezetést (10-8). A véghajrában Szalai duplájával így is összejött az egyenlítés, ám utolsó támadásukból betaláltak a vendéglátók is, így a szünetre 11-10-as siófoki fórral vonultak a felek.
A térfélcsere után felváltva szerezték találataikat a csapatok, ám mivel a hazaiak kezdték a gólgyártást, a mieinknek rendre azért kellett eredményesnek lenniük, hogy minimálisra csökkentsék hátrányukat. Ez a 40. percig sikerült is, ám mikor 18-15-re "meglógott" a Siófok, Vágó Attilának gyorsan időt kellett kérnie, hogy rendezze a sorokat. Ezzel sikerült is megtörni egy kicsit a hazaiak lendületét, de nem sokáig, mert Szarková és Wald találatai után újra magához kellett hívnia játékosat a Kohász szakvezetésének az 52. percben (22-17). A vendéglátók azonban innentől már nem engedték ki kezükből az irányítást, s bár az akarással, küzdéssel nem volt gond dunaújvárosi oldalon, sem támadásban, sem védekezésben nem tudtuk azt nyújtani, amit szerettünk volna, így a Siófok végül 28-21-es győzelemmel tartotta otthon a bajnoki pontokat.
Siófok KC - DKKA 28-21 (11-10)
DKKA: Bartulovic - Kazai, Szalai 7, Weisheitel 5, Farkas 4, Polics 1, Horváth 1. Csere: Wéninger (kapus), Nick, Matucza 1, Krupják-Molnár, Mrmolja, Fodor, Kukucska 2. Vezetőedző: Vágó Attila.
További hírek
DKKA launched a protest after midweek match
2019. Jan. 25.Our team officially complained at the Hungarian Handball Federation concerning a mathch-influencing decision after the match against Mosonmagyaróvári KC.
Painful defeat
2019. Jan. 23.Our team was leadung until the last minutes, but at the end was defeated by a single goal by Mosonmagyaróvár KC.
Close contest but a defeat
2019. Jan. 12.It was a match full with twists and turns, but the visitors could be happier at the end as they won by one goal.
Busy days at DKKA
2019. Jan. 11.Lots of announcements have been made in the new year already. In the following article we will try to sum up the news and changes concerning our team.
Nice victory in a close game
2019. Jan. 06.It was a tough match for the first team of our Academy, but at the end victory and two points are all that matters.