„ACÉL A SZÍV!”
Az újonchoz látogatunk
A bajnokságot egy győzelemmel és egy vereséggel kezdő Vasas otthonában folytatja az NB I küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese, szombaton este hat órától.
Remek győzelmet aratott az Alba FKC elleni hazai bajnokin akadémiánk felnőtt együttese, mely kiváló kezdés után, végül óriási csatában tudta 35-33-ra felülmúlni megyei riválisát az NB I-es pontvadászat második fordulójában. A folytatás sem ígérkezik azonban könnyűnek, ugyanis a hétvégén a fővárosba látogat együttesünk, mely szombaton este hat órától az újonc Vasas otthonában lép pályára. A piros-kékek a NEKA elleni hazai győzelemmel (27-23) vágtak neki a szezonnak, míg a második fordulóban Debrecenben vendégszerepeltek, ahol 31-23-as vereséget szenvedtek úgy, hogy a hazaiak csak a második felvonásban tudták megtörni őket.
Nem vár tehát könnyű mérkőzés kézilabdázóinkra, akik becsülettel felkészültek a csatára, ám mint azt Rapatyi Tamás vezetőedző elmondta, amennyiben meg tudják ismételni a fehérváriak ellen mutatott játékukat, úgy a fővárosból is elhozhatják a nagyon fontos bajnoki pontokat.
– Az Alba Fehérvár KC ellen pont úgy kezdtük a mérkőzést, ahogy elképzeltük, s bár az első félidő végén volt egy hullámvölgy a játékunkban, szerencsére sikerült rendezni a sorokat. Örülök neki, hogy a csapat meg tudta mutatni az erejét, s a végén meg tudtuk nyerni a mérkőzést. Ehhez kellett az, hogy a támadójátékunk a mérkőzésen végig jó volt, s bár a védekezésünk is sokkal keményebb volt, ott még akadnak azért problémáink, amelyeket nyilván javítani kell. Már látjuk azért, hogy mik az erényeink, s ha ezeket a Vasas ellen is sikerül kidomborítanunk, úgy újabb győzelmet szerezhetünk. Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, s ugyan a Vasas most jutott fel az NB I-be, egy stabil együttes képét mutatja, de remélem, hogy idegenben is sikerül olyan játékot nyújtanunk, mint itthon a székesfehérváriak ellen.
További hírek
This time Loki won
2021. Apr. 25.Our team committed lots of annoying mistakes and suffered an unexpected large defeat.
We won the second leg too!
2021. Apr. 10.DKKA won 32-27 against Mosonmagyaróvár, making it to the semifinals of the League Cup with a double success.
A painful defeat
2021. Apr. 02.Although being ahead with four goals in the second half, after committing many mistakes we suffered a two goal defeat at the end.
Advantage gained
2021. Mar. 30.After a tight first half, the adult team of our academy won 31-24 in the first leg of the League Cup quarterfinals.
The girls fought well!
2021. Mar. 27.Despite the efforts Ferencváros won the match at Elek Gyula Arena today afternoon.