„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Ezúttal vereség

2013. Dec. 13.
  • Facebook

Hiába vezetett negyven percig a románok elleni vb-csoportmeccsen a magyar női kézilabda válogatott, a meccs hajrájára szétesett támadójátéka együttesünknek, mely végül 21-17-es vereséget szenvedett riválisától a szerbiai világbajnokság csoportkörének negyedik fordulójában.

A románok elleni mérkőzéssel folytatta szereplését tegnap este a magyar női kézilabda válogatott a szerbiai világbajnokságon, ahol három könnyebb mérkőzést követően az első igazán komoly megméretés várt a két dunaújvárosi játékossal felálló együttesünkre.
Hajdu János szövetségi kapitány tanítványai nem is kezdték rosszul a találkozót, hiszen az első tíz percben egyértelműen pontosabban játszottak vetélytársuknál, s a világbajnokságon először pályára Zácsik három, valamint Czifra egy találatával meg is léptek ellenfelüktől három góllal (1-4). A folytatás már lényegesen szorosabban alakult, hiszen a románok is egyre több alkalommal jutottak el lövésig, míg a mieink több alkalommal is hibáztak, így a következő nyolc percben szerzett egy magyar találatra néggyel válaszolt ellenfelünk, mely a 19. minutumban ki is egyenlített (5-5). A játékrészből hátralévő időben újból magára talált a magyar csapat, mely 6-6 után háromszor is bevette ellenfele kapuját, ám ahhoz, hogy mégis kétfás vezetéssel vonuljon a szünetre, kellett Görbicz sikeres időntúli hetese is (8-10).
A térfélcserét követően folytatódott a nagy küzdelem, ám az első tíz percben tartotta vezetését a magyar csapat, mely rendre válaszolni tudott a románok felzárkózási kísérleteire (12-14). A 41. perctől azonban ismét megtorpant válogatottunk, mely nem bírt az ellenfél hálóőrével, az egykoron Dunaújvárosban is játszó Ungureanuval, s ezt sorozatban szerzett három találattal büntették a románok, akik a 48. percben a meccsen először a vezetést is megszerezték (15-14). Azonnal jött is a magyar időkérés, ám ez sem segített együttesünkön, mely az utolsó bő tíz percben mindössze három gólra volt képes, s mivel a románok ezalatt hatszor is bevették az egyébként jól védő Kiss Éva kapuját, így ők örülhettek a 21-17-es győzelemnek. A Kohász játékosai közül ezúttal csak Bulath Anita kapott lehetőséget a játékra, ő két találatig jutott, míg Vincze Melinda a cserepadról nézte végig együttesünk vereségét. Folytatás ma délután öt órától az eddig hibátlan németek ellen, ahol legalább öt góllal kell nyerni ahhoz, hogy elsőként végezzünk, míg egy újabb vereség a csoport harmadik helyét jelentené a mieink számára.

Románia – Magyarország
21-17
(6-8)
Magyarország: Kiss É., Bognár-Bódi, Zácsik 4, Szekeres, Tomori 1, Triscsuk, Vérten 2. Csere Herr O. (kapus), Görbicz 7, Cifra 1, Bulath 2, Szucsánszki. Szövetségi kapitány: Hajdu János.
 

További hírek

Step by step!

Step by step!

2020. Jun. 02.
Dorina Román, the young playmaker of the adult team is working hard for the goals she set for herself.
 
Four new signings at Kohász!

Four new signings at Kohász!

2020. May. 28.

DKKA will play their home matches of the 2020/2021 season in Érd. they also announced the signing of four new players at a press conference on Thursday.

Live: Press conference with announcements

Live: Press conference with announcements

2020. May. 27.
On Thursday we will be live from 11 a.m.!
 
Our team is announcing new signings and is trying to provide fans with other important information for next season within the framework of a press conference . The event can be followed online.
The goal was close, but then...

The goal was close, but then...

2020. May. 24. #DKKA utánpótlás

[Teener I.]

Our youngsters had a realistic chance of making it to the final four of the teener I. league.

We were finally able to meet! Everyone is healthy, the work can start!

We were finally able to meet! Everyone is healthy, the work can start!

2020. May. 18.

Now the full staff of DKKA appeared on Monday morning at the professional meeting that prepares the next season, to which the captain of the team, Babai Szalai, was also invited. Of course, everyone followed the emergency rules.

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU18 I. osztály-Nyugat

DKKA
Sep. 03.
14:00
Győri Audi ETO KC
Győri Audi ETO
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-03T14:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat