„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Csak a győzelem...

2013. Dec. 27.
  • Facebook

Az idei esztendő utolsó mérkőzését játssza vasárnap este a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese. Ferlingék ellenfele ezúttal a Veszprém gárdája lesz, s bár idegenben nagyon megvertük őket, ezúttal kemény meccsre számít a gárda vezetőedzője.

A Veszprém ellen kezdte az idei bajnokságot a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese, s a veszprémiek ellen fejezi be az idei esztendőt is a Mátéfi-csapat, mely vasárnap este hat órától látja vendégül vetélytársát a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
A találkozónak egyértelműen a mieink az esélyesei, ugyanis az idény első fordulójában a végeredmény alapján nagyon sima, 30-19-es sikert arattak idegenben Mátéfi Eszter tanítványai, akik a harmadik helyről várják a hétvégi összecsapást úgy, hogy ellenfelük a kilencedik pozíciót foglalja el a bajnoki táblázaton. Csapatunk vezetőedzője azonban nagyon kemény mérkőzésre számít, s mint azt érdeklődésünkre elmondta, ezúttal semmi más nem számít, csak a győzelem megszerzése.
- December 23-án, két edzéssel készültünk a rövid karácsonyi szünetre, majd 26-án már újra gyakoroltunk, hiszen nyakunkon az év utolsó bajnokija, melyre óriási motivációval készülünk. Ugyan Veszprémben sikerült nagyszerű győzelmet aratnunk, ám ennek ellenére én nehéz mérkőzésre számítok Róth Kálmán tanítványai ellen. Ellenfelünket fiatal, sikerre éhes játékosok alkotják, akiknek semmi veszíteni valójuk nincs, így biztos vagyok abban, hogy minden el fognak majd követni azért, hogy visszavágjanak a hazai vereségért. A szezon első bajnokiján ráadásul a második félidő derekáig igen szorosan alakult az összecsapásunk, s csak a hajrára sikerült "bedarálnunk" ellenfelünket, vagyis annyira azért nem volt sima az akkori győzelmünk. Hazai környezetben azonban nem lehet más célunk, mint a két pont megszerzése, ám ezt csak koncentrált, jó játékkal tudjuk elérni. Úgy gondolom, hogy a motivációval nem lesz gondunk, mert mindenki nagyon várja már a találkozót, s jól sikerült téli felkészülésünk miatt fizikálisan is bírnunk kell a mérkőzést. A hazai pálya mellett a rutin is mellettünk szól, így okosan, taktikusan kell játszanunk a remélt győzelem megszerzéséhez, hogy a szép ősz után a tavaszunk is hasonlóan sikeres legyen. Sánta Dóra és Berta Nikolett továbbra is hiányzik együttesünkből, ám a többiek harcra készek, s nagyon várják már a 2013-as esztendő utolsó bajnoki találkozóját.

További hírek

We're almost in the next round

We're almost in the next round

2018. Oct. 13.

A clear victory away against the swiss opponent, Spono Eagles in the second round of the EHF Cup.

Join the Academy of DKKA!

Join the Academy of DKKA!

2018. Oct. 05. #DKKA utánpótlás

Our Academy invites girls born in 2004, 2005 and 2006 for a common training and for an open day in the Rudas secondary school.

A close defeat from the tite holder

A close defeat from the tite holder

2018. Sep. 22.

Although we did not get a point we managed to play a tough game against Győri Audi ETO KC tonight.

Fradi won at the arena tonight

Fradi won at the arena tonight

2018. Sep. 19.

For 40 minutes we could keep up with the pace of Ferencváros, but then atowards the end the opponent could score easy goals.

An important win

An important win

2018. Sep. 15.

We kept the lead that was gained during the first half and won the game in Békéscsaba.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga
Moyra-Budaörs Handball
Budaörs
Sep. 27.
17:00

DKKA
Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand Budaörs
2025-09-27T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat