„ACÉL A SZÍV!”
Már a Tököl sem veretlen
Kiválóan folytatta több mint egyhónapos szünet után is az NB II-es felnőtt bajnokságot junior együttesünk, mely tegnap délután a listavezető, s eddig még hibátlan Tököl gárdája ellen lépett pályára, s második félidei remeklésének köszönhetően végül 32-26-os sikert aratott a vendégek felett.
Újabb bajnoki mérkőzést játszott vasárnap délután az NB II-es felnőtt bajnokságban szereplő junior csapatunk, melyre igen komoly feladat várt a több mint egyhónapos téli szünet utáni első összecsapáson. A mieink ugyanis az eddigi tíz mérkőzéséből tízet megnyerő Tököl KSK ellen húztak szerelést a pontvadászat tizenegyedik fordulójában, méghozzá a siker reményében. A két gárda őszi találkozóját hat góllal a Tököl csapata nyerte, így volt miért visszavágnia fiataljainknak, ám az első felvonás után még úgy tűnt, hogy ezúttal is a vendégek örülhetnek majd a sikernek, ugyanis a szünetben még 13-15-ös tököli előnyt mutatott az eredményjelző.
A térfélcserét követően azonban nagyon feljavult a mieink teljesítménye: védekezésben alig-alig engedtük gólszerzési lehetőséghez a listavezetőt, míg támadásban a felállt fal elleni játékból, illetve gyors indításokból is könnyen szerzett gólokat a Kohász. A második harminc percben igen korán egalizált együttesünk, mely a folytatásban már esélyt sem adott ellenfelének, s 19-11-re hozott második félidejének köszönhetően végül 32-26-os sikerrel örvendeztette meg az érte szorítókat. NB II-es csapatunk legközelebb szombaton lép majd pályára, ezúttal a Szigetszentmiklós elleni hazai találkozón, melyen után újra a győzelmet remélhetünk fiataljainktól.
További hírek
Important two points we gathered
2019. Feb. 23.It was way more close contest against Békéscsaba than two weeks ago in the Hungarian Cup, but we won the game tonight!
Siófok won their home match
2019. Feb. 16.Our team kind of collapsed in the second half and a goalless 16 minute period reulted a big defeat from one of the strongest teams in the league
Into the Final4!
2019. Feb. 08.Towards the end of the first half we bruised the opponent and gained a nice ten goal vicory against Békéscsaba. With this score our team got qualified into the best four teams of the Hungarian Cup.
Unity was the key
2019. Feb. 02.Thanks to a flawless first half our girls got a nice victory at home against Vác tonight.
Bad ten minutes decided it all
2019. Jan. 26.In the second half the girls could not continue the first period's bravery, this resulted a 29-24 defeat in Érd.