„ACÉL A SZÍV!”
Hasznos, de vereség
Ismét sok gólt hozó mérkőzést játszott csapatunk a Debrecen együttesével a két gárda ma délelőtti felkészülési mérkőzésén, ám ahogy egy nappal korábban, úgy ezúttal is a házigazdák örülhettek a sikernek.
A tegnapihoz hasonló felállásban, vagyis három felnőtt és három utánpótlás válogatottját nélkülözve várta a ma délelőtti, Debrecen elleni edzőmérkőzést csapatunk. A két gárda csütörtöki összecsapása után a házigazdák örülhettek 32-27-es sikernek, így ma is kemény meccs várt Mátéfi Eszter tanítványaira. A mérkőzés első negyed órája igazolta is az előzetes várakozásokat, ugyanis fej-fej mellett haladt a két gárda, s bár rendre a Debrecen került előnybe, a mieink a 15. percig ott loholtak ellenfelük nyomában (9-8). Ekkor jött egy rövidebb hullámvölgy együttesünk játékában, melyek kihasználva öt góllal meglógott a házigazda, s bár ezt követően újra felváltva szerezték góljaikat a csapatok, a félidei pihenőre ötgólos, 20-15-ös debreceni előnnyel vonultak a csapatok.
A térfélcserét követően változatos játékot láthattak a meccsre kilátogatók, melyben hol a Debrecennek, hol a mieinknek volt egy-egy jobb sorozatuk. A 38. percben három gól volt a két gárda közti különbség, majd nem sokkal később már 26-20-ra vezetett a vendéglátó, ám együttesünk továbbra is jól küzdött, s a játékrész derekához érve kettőre csökkentette hátrányát (27-25). A folytatásban is nagy csata dúlt a pályán, s bár együttesünk végig szorosan követte ellenfelét, Varga József együttese megtartotta soványka előnyét, így végül 34-32-es sikert aratott. A tegnapi és mai vereség ellenére azonban nem lehet oka a szomorkodásra együttesünknek, mert mindkét találkozó elérte a célját, s jó lehetőséget adott játékosainknak a rájátszásra való felkészülésre.
További hírek
Lots of goals and a defeat
2022. Oct. 12.Despite the thirty-one goals scored, the adult team of our academy had no chance for a close match in the league against Mosonmagyaróvár.
Newcomer on board
2022. Oct. 11.With Kata Farkas joining our team our squad is getting extended with a young but well-rounded player.
Important points kept at home
2022. Sep. 24.In a chaotic game our girls were the better team on the court against MTK.
No surprises
2022. Sep. 16.Although DKKA kept the pace for a long time with the opponent, mostly due to a bad 8 minutes at the end of the first half, they lost against DVSC.
A thrilling draw away from home
2022. Sep. 09.The adult team of our academy achieved a 26-26 draw with a goal scored in the last second against Alba FKC.