„ACÉL A SZÍV!”
Elszántan a Fradi ellen
Elszántan, motiváltan készül a holnap kezdődő bajnoki elődöntőre együttesünk, melynek vezetőedzője is azt várja tanítványaitól, hogy adjanak ki magukból mindent a Ferencváros elleni párharcban.
Hosszú, négyhetes szünet után folytatódik együttesünk számára a bajnokság, méghozzá nem akármilyen mérkőzéssel, ugyanis este fél héttől a Ferencváros otthonában kezdjük meg az elődöntő küzdelmeit. A sorozat két nyert mérkőzésig tart, s bár nem a mieink az esélyesek, mint azt Ferling Bernadett a hét elején már elmondta, ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy lemondanának a továbbjutás lehetőségéről sőt, mindent el fognak követni azért, hogy a lehető legjobban szerepeljenek a fővárosi zöld-fehérek ellenében.
Csapatkapitányunk szavait megerősítette Mátéfi Eszter vezetőedző is, aki elmondta, hogy nem volt könnyű együttese számára az elmúlt időszak, de igyekeztek a lehető legjobban felkészülni az elődöntőre, melyen csak tökéletes játékkal lehet esélyük egy szép eredmény elérésére.
- Nem volt könnyű tartani a sportformánkat, mert négy hete volt a legutóbbi tétmeccsünk, s azóta edzésekkel, valamint öt felkészülési találkozóval próbáltunk minél jobban formába hozni, formában tartani magunkat a Ferencváros elleni mérkőzésekre. Ráadásul kisebb sérülések is nehezítették a közös gyakorlásokat, mivel Ferling Bernadett és Vincze Melinda is kihagyott pár edzést, de most már ők is rajtra készek, így Sánta Dórán és Berta Nikoletten kívül mindenkire számíthatok a holnap esti találkozón. Melyen, s ezzel nem árulok el nagy titkot, a Ferencváros az esélyesebb, ám mi is be szeretnénk bizonyítani, hogy nem volt véletlen az alapszakaszban megszerzett kiváló eredményünk. A lányok nagyon motiváltak, s elszántak, s mindenki tudja, hogy tudása legjavát kell nyújtani a párharc összes találkozóján ahhoz, hogy szép eredményt érjünk el. Talán azzal sem mondok túl sok újdonságot, hogy kulcsfontosságú lesz a védekezésünk, valamint kapusaink teljesítménye is, s ahhoz, hogy meg tudjuk akadályozni a ferencvárosiak gyors lerohanásait, támadásban is rendkívül pontosan, s türelmesen kell játszanunk.
További hírek
This time Loki won
2021. Apr. 25.Our team committed lots of annoying mistakes and suffered an unexpected large defeat.
We won the second leg too!
2021. Apr. 10.DKKA won 32-27 against Mosonmagyaróvár, making it to the semifinals of the League Cup with a double success.
A painful defeat
2021. Apr. 02.Although being ahead with four goals in the second half, after committing many mistakes we suffered a two goal defeat at the end.
Advantage gained
2021. Mar. 30.After a tight first half, the adult team of our academy won 31-24 in the first leg of the League Cup quarterfinals.
The girls fought well!
2021. Mar. 27.Despite the efforts Ferencváros won the match at Elek Gyula Arena today afternoon.