„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Bronzcsata - első felvonás

2014. May. 08.
  • Facebook

A bajnoki bronzéremért száll harcba szombaton este hat órától együttesünk, mely az Érd otthonában kezdi meg a két nyert mérkőzésig tartó sorozatot.

Rendkívül kemény feladat vár szombaton este hat órától együttesünkre, mely az Érd otthonában lép pályára a bajnoki bronzpárharc első mérkőzésén. A bajnoki kiírás szerint a két nyert mérkőzésig tartó sorozat első találkozóját az alapszakaszt negyedik helyen záró érdiek otthonában kezdik meg tehát a csapatok, ami egyben azt jelenti, hogy a párharc második, s – amennyiben szükséges – harmadik felvonását a Dunaújvárosi Sportcsarnokban játsszák majd le a csapatok. Együttesünk felemás eredményeket ért el idén az érdiek ellen, ugyanis az alapszakasz dunaújvárosi találkozóján a vendégek, míg az érdi összecsapásán a mieink diadalmaskodtak.
Csapatunk vezetőedzője szerint ez azonban semmit sem jelent, hiszen szombaton egy teljesen új párharc veszi kezdetét.
- Bármi is történt az alapszakaszban, az most már semmit sem számít, mert ez egy teljesen új párharc lesz, új lappal, új esélyekkel, melynek tétje a bajnoki bronzérem lesz. Nem túlzok, ha azt állítom, hogy mindenki nagyon várja már a szombati találkozót, melyen nagyon nehéz dolgunk lesz. A két csapat legutóbbi mérkőzésén védekezésben és támadásban is nagyon fegyelmezetten játszottunk, amihez kiváló kapusteljesítmény is párosult, így tudtunk nyerni ellenfelünk otthonában, s csak ez lehet a szombati sikerünk alapja is. Azzal tisztában vagyunk, hogy ellenfelünk kiváló játékosokból álló csapatot alkot, mely több rendszerben is képes kézilabdázni, s nekünk ennek az ellenszerét kell megtalálnunk ahhoz, hogy jó eredményt érjünk el. Az elmúlt egy hónap nem volt egyszerű, mert nehéz volt formában tartani a csapatot, de remélem, hogy a szombati találkozó azt bizonyítja majd, hogy ezt a feladatunkat sikerrel tettük meg. Nagyon elszántan készülünk a szombati összecsapásra, melynek tapasztalatait igyekszünk hasznosítani majd a párharc második mérkőzésén is. Pisák Renáta, Berta Nikolett és Vadász Ildikó nem áll a csapat rendelkezésére, ugyanakkor Sánta Dóra minden orvosi engedélyt megkapott a folytatásra, s részfeladatok ellátására már képes lehet a hétvégi rangadón.

További hírek

A nice closure of the year 2018

A nice closure of the year 2018

2018. Dec. 30.

With a much better performance in the second half DKKA won 32-27 on the last match of the year against county rival Alba Fehérvár KC.

Farewell victory

Farewell victory

2018. Nov. 18.

In a game full with twists and turns our girls were victorious in the second leg of the EHF Cup at the arena of Super Amara Bera Bera.

A faboulus win means that Kohász is in the next round

A faboulus win means that Kohász is in the next round

2018. Nov. 14.

Our Girls fought for each other from the beginning till the end and used well the mistakes of the opponent. The final score is DKKA - Siófok 27-22, our team got to the best 8 teams in the Hungarian Cup.

The defense can be praised

The defense can be praised

2018. Nov. 03.

Our team conceded just 21 goals against the blue-whites of Budapest.

A knock-out victory in the EHF Cup

A knock-out victory in the EHF Cup

2018. Oct. 20.

DKKA's players were smashing today and got a 29 victory agaist Spono Eagles on the second leg of the European competiton.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
Sep. 13.
17:00
MOL Esztergom
Esztergom
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-13T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat