„ACÉL A SZÍV!”
Hova lett a tűz...?
Mindkét utánpótlás csapatunk vereséget szenvedett a tegnapi, Vác elleni bajnokin. Lövőerőben, tapasztalatban előttünk járó alakulatoktól kaptunk ki, de azért maradt hiányérzet a nézőkben, szakvezetőkben.
Igazi erőfelmérésnek is tekinthettük a Vác elleni, halasztott találkozókat, hiszen mind az ifjúságiaknál, mind a junioroknál erős középcsapatnak számítanak a Dunakanyarból érkezett lányok. Többen már a felnőtt keretben is bizonyítottak, Ivanics Dóra, Szondi Zsófia, Puhalák Szidónia és Hámori Konszuéla pedig góllövésben jeleskednek hétről-hétre.
Az ifistáink Deák E. - Grosch V.(9), Iván E.(2), Orbán Zs., Szabó J.(1), Kemény D.(6), Tolvaj-Sebestyén R.(6) összeállításban, és rendkívül idegesen kezdtek. Alig 5 perc játék után szinte mindenki feliratkozott a kihagyott ziccerek rovatba, miközben ellenfelünk gyors, agresszív játékkal szerezte góljait (1:5). Rapatyi mester időt kért, beküldte Boldizsár Biankát(2), majd Klujber Katrint(2), és kapus poszton is újított (Szóládi G.). Meglódult a csapat, különösen Tolvaj-Sebestyén Rati játszott ellenállhatatlanul, és egy védés-Szabó Janka elfutás után kialakult a legkisebb gólkülönbség (12:15). Sajnos ezzel ellőtte puskaporát a Kohász, bár további cserék is pályára léptek (Moutsogianni T., Berta B.(1), de a második félidőre is maradt a szép, ám pontatlan mezőnyjáték. Védekezésben a jobb átlövő posztról indulva rendre átjátszottak bennünket, és rengeteg (19!) technikai hibát vétettünk. A góllövés pedig nagyon nem ment ezen a délutánon. Ahogy valaki találóan megjegyezte, kicsit "málészájú" volt a társaság, és hiányzott a lelkesedés is a pályáról.
DKKA - Vác ifjúsági mérkőzés 29:36
A következő felvonásban a juniorokon volt a sor, hogy helyre tegyék a világ rendjét. Bár a vendégek kezdtek jobban, hamar magára talált a csapat: Iván Emese és Bab Ágota felváltva dobta a gólokat, és amikor Török Dóri remek védése után Palaics Bernadett is eredményes volt beállós posztról, 8:6-ot mutatott az eredményjelző. Aztán jött egy érthetetlen kihagyás, kiállítással megfejelve, amiből 0:5-ös szériát sikerült produkálni. A cserék új lendületet hoztak, de a különbségből nem sikerült faragni, így a félidő 12:17-es állásnál érkezett el.
A szünetről az akadémisták jöttek ki motiváltabban, indításból és betörésből is eredményesek volta Szabó Jankáék, sikerült felkapaszkodni egy gólra (18:19). Az elszalasztott egyenlítési lehetőségből visszatámadott a Vác, és Csapó Kyra védései sem tudták feltartóztatni az újabb rohamokat. Egy fellángolás még jutott az utolsó percekre, de ez csak a végeredmény szépítéséhez volt elég (30:35).
D. Kohász KA: Török D., - Bab Á.(2), Iván E.(12), Ujhelyi V., Palaics B.(1), Boldizsár B.(1), Nagy N., cserék: Csapó K., Szabó J.(7), Grosch V.(3), Kemény D.(1), Orbán Zs.(1), Tolvaj-Sebestyén R.(2)
Az ifjúsági mérkőzésen Grosch V. és Tolvaj-Sebestyén R., míg a junioroknál Szabó J., Iván E. és a kapusok teljesítménye dicsérhető.
További hírek
Végül biztos siker a nyitómeccsen
2022. szep. 03.Egy bő tízperces rövidzárlattal együtt is magabiztos győzelmet aratott akadémiánk felnőtt együttese a Békéscsaba elleni hazai szezonnyitón.
Hazai edzőmeccset vívtunk
2022. aug. 27.Azt MTK elleni mérkőzéssel befejeződött az előszezon csapatunk számára.
Tornagyőzelem Siófokon
2022. aug. 14. #DKKA utánpótlásU19-es utánpótlás csapatunk a XI. Instromet Kupán szerepelt és lett tornagyőzes
Vendéglátókból lesznek a vendégek
2022. aug. 12.Múlt héten még idehaza fogadtuk horvát ellenfelünket, ám most mi utaztunk Kaproncára, ahol újabb két edzőmeccset játszottunk.
A hosszútávú stabilitás megteremtése a cél
2022. júl. 22.Felnőtt csapatunk a hét elején elkezdte a felkészülést a 2022/23-as szezonra, ennek apropóján vezetőségünk sajtótájékoztatót tartott, ahol több, az egyesületet érintő változásról is szó esett.