„ACÉL A SZÍV!”
A serdülők visszavágtak az érdieknek
Az idegenben elszenvedett vereség után sokat készült, s végül 26-15-ös győzelmet aratott az érdiek elleni bajnokin akadémiánk második számú serdülő csapata.
Az Érd elleni hazai mérkőzéssel folytatta a bajnokság küzdelmeit a közelmúltban akadémiánk második számú serdülő együttese. Ferling Bernadett tanítványai rendkívül elszántan készültek az összecsapásra, melyen mindenképpen szerettek volna visszavágni ellenfelüknek az idegenben elszenvedett kilencgólos vereségért. Mint azt a csapat edzője elárulta, a lelkiismeretes felkészülésnek meg is lett az eredménye, hiszen nyitott védekezésükkel sikerült is meglepniük vetélytársukat, s fegyelmezett játékuknak hála ezzel el is tudták dönteni a találkozót. Fiataljaink már az első félidő végére négygólos előnybe kerültek, ám ezt követően sem lazítottak akadémistáink, akik végül 26-15-ös győzelmet arattak, nem kis örömet szerezve ezzel az értük szorító lelkes szurkolótáboruknak.
DKKA II. – Érd I. 26-15 (12-8)
DKKA II.: Di Maio Dóra, Kálmán Lina, Tóth Szófia Linett, Jilling Linett 1, Tancsa Kitti, Somogyi Anna 1, Gál Napsugár, Hetyei Katalin, Matucza Gabriella 2, Stachó Vivien 7, Ongai Ramóna, Borbás Dzsenifer 3, Gróf Lilla, Szabó Viktória 10, Panczák Petra 1, Cserepes Laura 1. Edző: Ferling Bernadett.
További hírek
Végül biztos siker a nyitómeccsen
2022. szep. 03.Egy bő tízperces rövidzárlattal együtt is magabiztos győzelmet aratott akadémiánk felnőtt együttese a Békéscsaba elleni hazai szezonnyitón.
Hazai edzőmeccset vívtunk
2022. aug. 27.Azt MTK elleni mérkőzéssel befejeződött az előszezon csapatunk számára.
Tornagyőzelem Siófokon
2022. aug. 14. #DKKA utánpótlásU19-es utánpótlás csapatunk a XI. Instromet Kupán szerepelt és lett tornagyőzes
Vendéglátókból lesznek a vendégek
2022. aug. 12.Múlt héten még idehaza fogadtuk horvát ellenfelünket, ám most mi utaztunk Kaproncára, ahol újabb két edzőmeccset játszottunk.
A hosszútávú stabilitás megteremtése a cél
2022. júl. 22.Felnőtt csapatunk a hét elején elkezdte a felkészülést a 2022/23-as szezonra, ennek apropóján vezetőségünk sajtótájékoztatót tartott, ahol több, az egyesületet érintő változásról is szó esett.