„ACÉL A SZÍV!”
Az első siker a megyében
Szoros első félidő után magabiztos, hétgólos győzelmet aratott a megyei felnőtt bajnokságban akadémiánk második számú ifjúsági együttese.
A Velence elleni hazai vereséget követően Soponyán folytatta a megyei felnőtt bajnokság küzdelmeit akadémiánk második számú ifjúsági együttese, mely esélyesként várta a sorozat második fordulójának szombati összecsapását. Mint arról Takács Árpád edző beszámolt, nem is kezdték rosszul a mérkőzést, hiszen támadásban és védekezésben is sikerült megoldaniuk azt, amit megbeszéltek, ám hiába szereztek háromgólos előnyt, 4-1 után kapkodóvá vált a játékuk, több ziccert kihagytak, így a hazaiak felzárkóztak, s egészen a félidő végéig ott loholtak a mieink nyomában (10-11).
A szünetben szerencsére sikerült rendezni a sorokat, újra felpörögtek a lányok, s a második felvonást újra jól kezdték. Támadásban pontosan, gyorsan, védekezésben keményen játszottak fiataljaink, s ezzel együtt jött a jó kapusteljesítmény is, így ismét elkezdett nőni a különbség a csapatok között. A hajrára már szerencsére nem maradt izgalom, mert a mieink végül 29-22-es győzelmet arattak, ugyanakkor Takács Árpád nem lehetett teljesen elégedett csapata teljesítményével.
További hírek
Végül biztos siker a nyitómeccsen
2022. szep. 03.Egy bő tízperces rövidzárlattal együtt is magabiztos győzelmet aratott akadémiánk felnőtt együttese a Békéscsaba elleni hazai szezonnyitón.
Hazai edzőmeccset vívtunk
2022. aug. 27.Azt MTK elleni mérkőzéssel befejeződött az előszezon csapatunk számára.
Tornagyőzelem Siófokon
2022. aug. 14. #DKKA utánpótlásU19-es utánpótlás csapatunk a XI. Instromet Kupán szerepelt és lett tornagyőzes
Vendéglátókból lesznek a vendégek
2022. aug. 12.Múlt héten még idehaza fogadtuk horvát ellenfelünket, ám most mi utaztunk Kaproncára, ahol újabb két edzőmeccset játszottunk.
A hosszútávú stabilitás megteremtése a cél
2022. júl. 22.Felnőtt csapatunk a hét elején elkezdte a felkészülést a 2022/23-as szezonra, ennek apropóján vezetőségünk sajtótájékoztatót tartott, ahol több, az egyesületet érintő változásról is szó esett.