„ACÉL A SZÍV!”
A Szekszárd ellen játszunk a Magyar Kupában
Idegenben, az NB I/B-s Szekszárd ellen kell kivívnia a továbbjutást együttesünknek a Magyar Kupában.
A Vác elleni szoros hazai győzelemmel jutott tovább a Magyar Kupa harmadik köréből a közelmúltban felnőtt csapatunk, mely kíváncsian várhatta, hogy a kit sodor útjába a vakszerencse a Magyar Kézilabda Szövetségben megtartott ma délelőtt sorsoláson. Mint az kiderült, kézilabdázóinknak ezúttal idegenben kell kivívniuk a továbbjutást, ami nem is tűnik megoldhatatlan feladatnak, ugyanis ezúttal egy alacsonyabb osztályú csapat, az NB I/B-ben szereplő Szekszárd lesz a mieink ellenfele a negyedik fordulóban.
A szekszárdiak jelenleg a harmadik helyen állnak az NB I/B Nyugati Csoportjában úgy, hogy eddigi nyolc mérkőzésükből hatot megnyertek, míg két alkalommal vereséget szenvedtek. A továbbjutás esélyesének egyértelműen a mieink számítanak, ugyanakkor ellenfelünk egy NB I-es csapatát már megtréfált az idén, hiszen az előző fordulóból a Kisvárda elleni döntetlennel sikerült továbbjutnia.
Női Magyar Kupa, 4. forduló sorsolása
Szeged KKSE–Érd
DVSC-TVP–MTK Budapest
Szekszárdi FGKC–Dunaújvárosi KKA
Alba Fehérvár KC–Mosonmagyaróvári KC SE
Az elöl álló csapatok a mérkőzések pályaválasztói.
A 4. forduló hivatalos mérkőzésnapja: 2017. január 4., a győztesek a negyeddöntőbe jutnak.
A K&H női kézilabda liga 2016-17. évi 1-2. helyezettjei (Győri Audi ETO, FTC-Rail Cargo Hungaria) a négyes döntőben kapcsolódnak be a küzdelmekbe.
További hírek
Végül biztos siker a nyitómeccsen
2022. szep. 03.Egy bő tízperces rövidzárlattal együtt is magabiztos győzelmet aratott akadémiánk felnőtt együttese a Békéscsaba elleni hazai szezonnyitón.
Hazai edzőmeccset vívtunk
2022. aug. 27.Azt MTK elleni mérkőzéssel befejeződött az előszezon csapatunk számára.
Tornagyőzelem Siófokon
2022. aug. 14. #DKKA utánpótlásU19-es utánpótlás csapatunk a XI. Instromet Kupán szerepelt és lett tornagyőzes
Vendéglátókból lesznek a vendégek
2022. aug. 12.Múlt héten még idehaza fogadtuk horvát ellenfelünket, ám most mi utaztunk Kaproncára, ahol újabb két edzőmeccset játszottunk.
A hosszútávú stabilitás megteremtése a cél
2022. júl. 22.Felnőtt csapatunk a hét elején elkezdte a felkészülést a 2022/23-as szezonra, ennek apropóján vezetőségünk sajtótájékoztatót tartott, ahol több, az egyesületet érintő változásról is szó esett.