„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Már előre néznek

2013. nov. 06.
  • Facebook

Nem töltötte tétlenül az elmúlt három hetet együttesünk, mely kemény fizikai munkával készül a továbbra is előtte álló bajnoki és kupafeladatokra. Az elvégzett felkészülésről, s a közeljövő terveiről csapatunk kapitányát, Ferling Bernadettet faggattuk.

A Budaörsön játszott diadalmas kupameccs kivételével jó ideje nem játszott már tétmérkőzést együttesünk, mely ennek ellenére sem unatkozott a mögötte hagyott időszakban. Az együttes tagjai kemény edzésekkel készültek a hétvégi, Eger elleni bajnoki, valamint a távolabbi jövőben előtte álló feladatokra.
A közel háromhetes szünetben elvégzett felkészülésről, a csapaton belüli hangulatról, illetve soron következő bajnoki találkozóról együttesünk kiválóságát, Ferling Bernadettet kérdeztük. Mint azt csapatkapitányunk elárulta, nem jött számukra túl jól az említett hosszabb szünet, ám igyekeztek a lehető leghasznosabban, vagyis kemény munkával eltölteni ezt az időszakot.
- Ugyan meccsünk nem nagyon volt, ám így sem unatkoztunk az elmúlt időszakban, hiszen nagyon kemény munkát végeztünk, sok futással, konditermi edzésekkel, de a labdás gyakorlásokból sem volt hiány. Egy-egy ilyen hosszabb szünet nem jön túl jól, főleg, ha jól szerepel egy csapat, ám úgy gondolom, hogy számunkra mégis nagyon fontos volt, hogy még tovább tudtuk csiszolni a játékunkat. Mert gyakorlásra folyamatosan szükségünk van, támadásban, védekezésben is igen sok még tanulni valónk, ráadásul Sánta Dóri sérülése miatt meg kell találnunk azt az embert is, aki átveszi az ő szerepét a játékunkban.
Dettit arról is kérdeztük, hogy miként lehet mégis megtartani azt a lendületet és játékot, ami a csapatot jellemezte az elmúlt időszakban. Mint megtudtuk tőle, szerencsére az együttes tagjait folyamatos bizonyítási vágy fűti, így remélhetőleg a harci szellemmel a jövőben sem lesz gond.
- Nem gondolom, hogy komoly gondot jelentene azért nekünk ez a pár hét szünet, hiszen a legutóbbi két bajnoki mérkőzésünk nem úgy sikerült, ahogy azt reméltük. Talán kellett is az az időszak, de az biztos, hogy most már mindenki nagy várakozással tekint az előttünk álló újabb bajnoki mérkőzésre. A hangulat kiváló a csapaton belül, jól játszunk, jönnek az eredmények, s a nézők is egyre inkább megtöltik a sportcsarnok lelátóit, így természetes, hogy nagy a bizonyítási vágy mindenkiben.
S, ha már a hétvégi bajnokiról is szó esett, arra is megkértük Ferling Bernadettet, hogy árulja el, miként készülnek az Eger elleni bajnokira.
- Az egriek idén még nem nyertek bajnokit, sereghajtók a tabellán, vagyis egyértelműen mi vagyunk a vasárnapi meccs esélyesei. Ez azonban nem szabad, hogy megtévesszen minket, mert idegenben játszunk, egy várhatóan foggal-körömmel küzdő vetélytárssal szemben, vagyis jó teljesítményt kell nyújtanunk ahhoz, ha meg akarjuk szerezni a bajnoki pontokat. Nekünk természetesen ez is a célunk, s ha támadásban és védekezésben is hozzuk azt, amire képesek vagyunk, akkor győztesen hagyjuk el a pályát vasárnap.

További hírek

Végül biztos siker a nyitómeccsen

Végül biztos siker a nyitómeccsen

2022. szep. 03.

Egy bő tízperces rövidzárlattal együtt is magabiztos győzelmet aratott akadémiánk felnőtt együttese a Békéscsaba elleni hazai szezonnyitón.

Hazai edzőmeccset vívtunk

Hazai edzőmeccset vívtunk

2022. aug. 27.

Azt MTK elleni mérkőzéssel befejeződött az előszezon csapatunk számára.

Tornagyőzelem Siófokon

Tornagyőzelem Siófokon

2022. aug. 14. #DKKA utánpótlás

U19-es utánpótlás csapatunk a XI. Instromet Kupán szerepelt és lett tornagyőzes

Vendéglátókból lesznek a vendégek

Vendéglátókból lesznek a vendégek

2022. aug. 12.

Múlt héten még idehaza fogadtuk horvát ellenfelünket, ám most mi utaztunk Kaproncára, ahol újabb két edzőmeccset játszottunk.

A hosszútávú stabilitás megteremtése a cél

A hosszútávú stabilitás megteremtése a cél

2022. júl. 22.

Felnőtt csapatunk a hét elején elkezdte a felkészülést a 2022/23-as szezonra, ennek apropóján vezetőségünk sajtótájékoztatót tartott, ahol több, az egyesületet érintő változásról is szó esett.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
szep. 13.
17:00
MOL Esztergom
Esztergom
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-13T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat