„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menü

Jelenlegi hely

főoldal » Hírek

Váci vendégjáték előtt

2014. jan. 03.
  • Facebook

Az év első bajnoki mérkőzését játssza szombaton este együttesünk, mely a Vác otthonában lép pályára. Nagyon nehéz feladat vár Mátéfi Eszter tanítványaira, ám csapatunk a siker és a jó játék reményében várja hétvégi összecsapását.

A Veszprém elleni szép sikert követően egy kis pihenőt kapott, ám a héten már újra edzésbe állt a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt női együttese, mely szombaton este hat órától már újabb bajnoki mérkőzésen lép pályára, ezúttal a Vác otthonában.

Nehéz lesz, de…

Mátéfi Eszter tanítványai magasan a várakozások felett szerepelnek az idei szezonban, melyet a tabellán elfoglalt harmadik helyük mellett a pályán elért bravúros eredményeik is mutatnak. Ahhoz azonban, hogy a szép sorozat folytatódjon, a hétvégén is bravúrra van szüksége együttesünknek, ugyanis a váci egylet a kissé nehézkes szezonkezdet után magára talált az alapszakasz derekához érve, így jelenleg az ötödik helyen áll a bajnoki tabellán úgy, hogy mindössze három ponttal van lemaradva a Kohász csapatától.
A hazai pálya előnye mindenképpen a Vác mellett szól a szombati összecsapáson, s vendéglátóinkat a visszavágás vágya is fűtheti, ugyanis a két gárda szeptemberi bajnokiján a mieink nyertek 26-22-re a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A Kohász kézilabdázói azonban már több nehéz feladatot is sikerrel vettek az idei szezonban, s biztosak lehetünk abban, hogy ezúttal is mindent megtesznek majd azért, hogy sikerrel vegyék az újabb akadályt, annak ellenére is, hogy két, hosszú ideje sérült játékosuk, Berta Nikolett és Sánta Dóra sem állhat a csapat rendelkezésére.

A védekezés lesz a kulcs

A jó játékban, s a szép eredményben bízik együttesünk csapatkapitánya, valamint vezetőedzője is: Ferling Bernadett és Mátéfi Eszter meccs előtti felvezetőjéből megtudtuk, hogy mi lehet a remélt pontszerzés titka az év első bajnoki összecsapásán.
Mátéfi Eszter: - Szép évzáró volt a Veszprém elleni m érkőzés, melyen nagyon értékes két ponttal gazdagodtunk. A csapat hozzáállása dicséretes volt, s nagyon bízom abban, hogy szombaton is hasonló mentalitással küzdjük végig a hatvan percet. Ellenfelünk jó csapatot alkot, ám taktikus, okos játékkal lehet esélyünk a győzelemre idegenben is. Úgy érzem, hogy megfelelő volt a felkészülésünk, jó passzban is vagyunk, így nagyon kíváncsian várom a hétvégi találkozót, melyen határozott, kemény védekezés mellett jó kapusteljesítménnyel, s türelmes támadójátékkal lehetünk csak eredményesek.
Ferling Bernadett: - A Vác nagyon sokat fejlődött a szezon eleje óta, látszik bennük a munka, így biztosan más meccs lesz a szombati, mint amilyen a szeptemberi összecsapás volt, amelyet viszonylag simán meg tudtunk nyerni. Persze mi is fejlődtünk azóta, így bizakodva várjuk a találkozót, melyen mi is szeretnénk megszerezni a két bajnoki egységet. Kulcsfontosságú lesz, hogy mennyire leszünk képesek ráerőltetni akaratunkat a házigazdákra, mert csak jó kapusteljesítménnyel, s megfelelően határozott védekezéssel lehet esélyünk a sikerre.

További hírek

Végül biztos siker a nyitómeccsen

Végül biztos siker a nyitómeccsen

2022. szep. 03.

Egy bő tízperces rövidzárlattal együtt is magabiztos győzelmet aratott akadémiánk felnőtt együttese a Békéscsaba elleni hazai szezonnyitón.

Hazai edzőmeccset vívtunk

Hazai edzőmeccset vívtunk

2022. aug. 27.

Azt MTK elleni mérkőzéssel befejeződött az előszezon csapatunk számára.

Tornagyőzelem Siófokon

Tornagyőzelem Siófokon

2022. aug. 14. #DKKA utánpótlás

U19-es utánpótlás csapatunk a XI. Instromet Kupán szerepelt és lett tornagyőzes

Vendéglátókból lesznek a vendégek

Vendéglátókból lesznek a vendégek

2022. aug. 12.

Múlt héten még idehaza fogadtuk horvát ellenfelünket, ám most mi utaztunk Kaproncára, ahol újabb két edzőmeccset játszottunk.

A hosszútávú stabilitás megteremtése a cél

A hosszútávú stabilitás megteremtése a cél

2022. júl. 22.

Felnőtt csapatunk a hét elején elkezdte a felkészülést a 2022/23-as szezonra, ennek apropóján vezetőségünk sajtótájékoztatót tartott, ahol több, az egyesületet érintő változásról is szó esett.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat