„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Végül sima győzelem

2014. Dec. 12.
  • Facebook

Az első félidő még szoros volt, de végül nagyon sima, 37-30-as győzelmet aratott csapatunk az MTK elleni edzőmeccsen. Együttesünk elsősorban védekezésben hibázott sokat a találkozó elején, de a második felvonásban nyújtott jó játékával végül bedarálta ellenfelét.

Az Európa-bajnoki szünetet is igyekszik hasznosan kitölteni együttesünk, mely az elmúlt két hét kemény edzéseit követően ma már felkészülési mérkőzést is játszott. Mátéfi Eszter tanítványai – természetesen válogatottjaikat nélkülözve – az MTK gárdáját látták vendégül délután kettő órától a főiskola sportcsarnokában.
Az összecsapáson végre ott volt együttesünkben Gera Szimonetta is, aki még szeptemberben szenvedett súlyos kézsérülést, s most végre újból meccsszerelést ölthetett. Az első félidő finoman szólva sem a védekezésről szólt, hiszen meglehetősen könnyen szerezték góljaikat a csapatok, s emiatt meglehetősen csalódott volt együttesünk vezetőedzője is. Az első percekben a mieink vezettek még, de játékrész dereka felé közeledve a vendégek ragadták magukhoz a kezdeményezést, s többször is elléptek három találattal. A véghajrában azonban jól kapaszkodott a Kohász, s ha ugyan a vezetést nem is tudta átvenni, de legalább sikerült egalizálnia, így 18-18-as állással vonultak pihenőre a felek.
A szünetben a védekezés fontosságára hívta fel a figyelmet Mátéfi Eszter vezetőedző, s tanácsait meg is fogadta a csapat, mely a második felvonás első hat percében el is döntötte a találkozót. Ferlingék sorozatban hét alkalommal találtak ellenfelük kapujába úgy, hogy a fővárosiaknak ezt egyszer sem sikerült megtenni, így pillanatok alatt 25-18-ra módosult az eredmény. A folytatásban valamivel kiegyenlítettebb lett a meccs, hol az MTK, hol a mieink kaptak el egy-egy jobb periódust, de a Kohász győzelmét semmi veszély nem fenyegette: együttesünk végül 37-30-ra nyerte a sok tapasztalattal bíró felkészülési találkozót.

DKKA – MTK
37-30
(18-18)
DKKA: Triffa, Azari 2, Rádl, Takács D., Kamper 7, Ferling 8, Vincze 4. Csere: Nagy É. (kapus), Gera 4, Khouiled, Takács B. 7, Hosszu 4, Hanusz, Berta 1, Ferenczy. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.

 

További hírek

The better team won

The better team won

2018. Sep. 08.

Siófok managed to come up with a better second half and used their experience for their favor.

Defeat on the first game of the season

Defeat on the first game of the season

2018. Sep. 01.

It is a five goal defeat for the first try in Vác.

The new season is here

The new season is here

2018. Aug. 31.

We worked during the summer to have enough chance to get a nice result on the first game of the season against Vác.

League expectations

League expectations

2018. Aug. 30.

At the weekend ahead of us adult and youth teams of DKKA will start the new season. We predict that it will be a challenging one for our teams. The management of our team shared their views on this challenge.

Ticket info for the season 2018/2019

Ticket info for the season 2018/2019

2018. Aug. 29.

The match and season ticket prices have been set for the upcoming term.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat