„ACÉL A SZÍV!”
Kulcsemberek hosszabbítottak
Négy kulcsjátékosunk, Bulath Anita, Takács Dusmáta, Triscsuk Krisztina, valamint Vincze Melinda is két-két évvel meghosszabbította szerződését együttesünkkel.
Sajtótájékoztató keretében számolt be ma kora délután akadémiánk vezetése a felnőtt csapatot érintő személyi kérdésekről. Nem tudtunk meg mindent, de pár fontos információval azért gazdagabbak lettünk.
Mint azt Szemenyei István ügyvezető kiemelte, az önkormányzat ma délelőtti közgyűlésén elfogadták az akadémia 2014-es beszámolóját, valamint a 2015-ös szakmai és pénzügyi terveit is, ami nagyban megkönnyíti azt, hogy továbbra is a kijelölt irányban, magyar játékosokra, valamint az egyre erősödő és tehetséges utánpótlásra támaszkodva építsenek fel jövőre is egy nemzetközi kupaszereplésre képes és a honi élmezőnyhöz tartozó együttest.
Több élvonalbeli együttes már márciusban bejelentette távozói, valamint új igazolásainak névsorát, ám mint azt megtudtuk, a dunaújvárosi csapatvezetés nem szeretné ezt a gyakorlatot követni, ezért a Kohász új igazolásairól csak a szezon végén osztják meg a közvéleménnyel, árulta el ügyvezetőnk. Szemenyei István azonban örömmel számolt be arról, hogy a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia négy kulcsjátékosa is meghosszabbította szerződését az egyesülettel.
"Bulath Anita, Triscsuk Krisztina, Vincze Melinda és Takács Dusmáta szerződése lejárt volna a szezon végén, de rövid és nagyon célirányos tárgyalások után - ami köszönhető a játékosokat képviselő menedzsereknek is – igen hamar meg tudtunk egyezni velük arról, hogy a következő két évben is Dunaújvárosban folytassák pályafutásukat. Anita és Krisztina esetében konkrétan előttük lebeghet az olimpiai szereplés, mivel mindketten a felnőtt válogatott tagjai, s reméljük, hogy a klubban mutatott teljesítményük ezt tovább alapozza. Melinda egy nagyon régi, kipróbált harcos, akinek igen fontos a játéka védekezésben és támadásban is, s nagyon bízunk abban, hogy szép időszak előtt áll ő is együttesünkben. Dusmáta pedig reményeink szerint a következő bajnoki szezonban fogja bebizonyítani és megmutatni igazi kvalitását, rá elsősorban a védekezésben számít majd a szakvezetés." – árulta el a DKKA csapatának ügyvezetője.
Mint azt Szemenyei István kifejtette, vannak élő szerződésű játékosaik, így Triffa Ágnes, Nagy Éva kapusok, valamint Azari Fruzsina, Kamper Olívia és Takács Bianka természetesen jövőre is a csapat tagjaiként küzdhetnek a minél szebb eredményekért. A dunaújvárosi csapatvezetés két konkrét távozóról és számolt be egyelőre, Víg Vivien a szezon végén elhagyja a Kohász csapatát, míg Ferling Bernadett felhagy a játékkal, s mint azt megtudtuk, csapatkapitányunk hivatalos búcsúztatóját augusztus 28-án, egy nagyszabású gálameccsel és ünnepi műsorral együtt tartják meg a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A szakvezetés eltökélt célja, hogy a fiatal játékosokat beépítse a csapatba, így Ferenczy Fruzsina, Kemény Dóra, Klujber Katrin és Grosch Vivien azok a játékosok, akik a junior korosztályból még nem kinőve, de már a felnőtt kerettel fognak készülni a következő szezonban.
További hírek
The better team won
2018. Sep. 08.Siófok managed to come up with a better second half and used their experience for their favor.
Defeat on the first game of the season
2018. Sep. 01.It is a five goal defeat for the first try in Vác.
The new season is here
2018. Aug. 31.We worked during the summer to have enough chance to get a nice result on the first game of the season against Vác.
League expectations
2018. Aug. 30.At the weekend ahead of us adult and youth teams of DKKA will start the new season. We predict that it will be a challenging one for our teams. The management of our team shared their views on this challenge.
Ticket info for the season 2018/2019
2018. Aug. 29.The match and season ticket prices have been set for the upcoming term.