„ACÉL A SZÍV!”
Küzdelmes iksz az MTK ellen
Fordulatos, izgalmas mérkőzést játszott együtteüsnk az MTK-val a sportcsarnokban ma délután. A vendégek az első félidőben héttel, a másodikban néggyel is vezettek, de a végén mégis ők mentették döntetlenre az összecsapást.
Második nyári edzőmérkőzését játszotta ma délután együttesünk, mely az MTK gárdáját fogadta a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Mátéfi Eszter csapata meglehetősen tartalékos felállásban várta a találkozót, két lábadozó játékosa, Kamper Olívia és Triffa Ágnes mellett ugyanis a válogatott edzőtáborában tartózkodó Bulath Anita és Triscsuk Krisztina sem állt rendelkezésre.
Talán a teljesen új felállás miatt, de igen rosszul kezdte a meccset a Kohász, mely korán két-háromgólos hátrányba került, s mivel sem támadásban, sem védekezésben nem nyújtottak túl jó teljesítményt a kezdőcsapat tagjai, a 10. percben már 9-3-as MTK-előnyt mutatott az eredményjelző. Mátéfi Eszter igyekezett cserékkel felrázni együttesét, de a 17. percig továbbra is a fővárosiak elképzelései szerint alakult a mérkőzés (5-12). Ekkor azonban összekapta védekezését a Kohász, s a szerzett labdákból sorozatban indította le ellenfelét, s hiába kért időt a vendégek mestere, a 24. percben előbb egalizált, majd a vezetést is átvette a DKKA (13-12). A félidő véghajrájában felváltva szerezték góljaikat a csapatok, így a hét gólt szerző Kovács Anna vezérletével a mieink vonulhattak egyfás fórral a félidei szünetre (16-15).
A térfélcserét követően újra az MTK kezdett jobban, de nem tartott sokáig a vendégek lendülete, mert Nagy Éva védései után Kovács és Szalai is betalált, így szűk tízpercnyi játék után 20-18-ra vezettek a Mátéfi-tanítványok. Ekkor jött azonban az újabb fordulat, mert a játékrész derekához érve ismét visszaesett a mieink teljesítménye, különösen támadásban akadozott a gépezet, így a véghajrá előtt ismét "megúszott" az MTK (22-26). Az utolsó tíz perc azonban igen izgalmasan alakult, mert a védekezését újra megtaláló Kohász ezúttal is egalizált sőt, az utolsó percben, 29-28-as vezetésénél a meccs eldöntéséért támadhatott. A fővárosiak azonban kivédekezték a mieink utolsó támadását, majd Wolf Alexandra időntúli hetesével kialakították a 29-29-es végeredményt.
A küzdelmes, fordulatos összecsapás végén mindkét edző elégedett volt a látottakkal, Mátéfi Eszter elsősorban Golovin Vlagyimir a döntetlennek, míg Mátéfi Eszter elsősorban annak örült, hogy a csapat minden tagja lehetőséget kapott a bizonyításra.
"Tipikus felkészülési mérkőzés volt, mindkét együttes kipróbálhatott sok mindent, de hát épen erre valók az ilyen edzőmeccsek. A döntetlennek természetesen örülünk, mostantól dolgozunk tovább, hogy minél jobb állapotba kerüljünk a bajnoki rajtra." - árulta el az MTK szakvezetője.
"Nagyon jó kis meccs volt, fordulatos, küzdelmes, izgalmas, de számunkra most elsősorban az volt a legfontosabb, hogy sérültjeink és válogatottjaink hiányában teljesen új felállásban játszhattunk, így az újonnan igazolt játékosok is sokat gyakorolhattak, hiszen a csapatba építésük szempontjából nagyon hasznos volt ez a mérkőzés. Ez az időszak erről szól, látjuk, hogy miben kell javulnunk, s a továbbiakban azon is dolgoznunk kell, hogy a ma látott hibáinkat ne kövessük el többször. – Értékelt Mátéfi Eszter, a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia szakvezetője.
DKKA – MTK 29-29 (16-15)
DKKA: Oguntoye, Szalai 4, Termány, Takács B. 1, Vincze M., Kovács A. 12, Azari 5. Csere: Nagy É. (kapus), Takács D. 4, Hajtai 1, Ferenczy 1, Kemény, Nick 1, Hanusz. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.
MTK: Ignácz, Hosszu 3, Gera 2, Barna 3, Gorilska 7, Wolf 4, Tóth 1. Csere: Putz (kapus), Horváth 2, Szádvári 1, Bacikova, Szádvári, Kovács, Dakos 4, Valovics 2, Blaubacher. Vezetőedző: Golovin Vlagyimir.
További hírek
The better team won
2018. Sep. 08.Siófok managed to come up with a better second half and used their experience for their favor.
Defeat on the first game of the season
2018. Sep. 01.It is a five goal defeat for the first try in Vác.
The new season is here
2018. Aug. 31.We worked during the summer to have enough chance to get a nice result on the first game of the season against Vác.
League expectations
2018. Aug. 30.At the weekend ahead of us adult and youth teams of DKKA will start the new season. We predict that it will be a challenging one for our teams. The management of our team shared their views on this challenge.
Ticket info for the season 2018/2019
2018. Aug. 29.The match and season ticket prices have been set for the upcoming term.