„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Vereséggel zártuk a szezont

DKKA utánpótlás
2016. May. 16.
  • Facebook

Egygólos vereséget szenvedett junior csapatunk a győriektől az NB I/B-s felnőtt bajnokság utolsó fordulójában.

A Győr elleni rangadóval ért véget akadémiánk második számú együttese számára az NB I/B-s felnőtt bajnokság küzdelemsorozata. A Dunaújvárosi Sportcsarnokban megrendezett összecsapás a mieink számára már nem bírt komoly téttel, ugyanis az már korábban eldőlt, hogy a negyedik helynél sem előrébb, sem hátrébb nem léphet együttesünk. A találkozót György László csapata kezdte jobban, ám a vendégek rendezték soraikat, majd fokozatosan átvették az irányítást a meglepően sok hibával játszó dunaújvárosi fiataloktól, s a szünetre már kétgólos győri vezetéssel vonulhattak a felek. A térfélcserét követően sem tudott igazán felpörögni a DKKA, így a vendége nagy csatában ugyan, de megtartották minimális előnyüket, s végül 26-25-ös győzelmet arattak.

Nem is volt elégedett a mutatott játékkal György László, a Kohász csapatának edzője, aki szerint a tanítványai játékán erősen visszatükröződött az, hogy számukra már nem volt tétje a találkozónak.
"Jól kezdtük a találkozót, 5-1-re is vezettünk már, de a győriek időkérése után mi visszaestünk, míg a vendégek feljavultak, elkezdtek felzárkózni sőt, a félidő végén már 16-14-re ellenfelünk vezetett. A második félidőben sem változott a játékunk sajnos, bár így is volt esélyünk arra, hogy kiegyenlítsünk, egy újabb technikai hiba miatt ezt a lehetőséget eldobtuk magunktól, így végül egygólos vereséget szenvedtünk. Szerettünk volna győzelemmel búcsúzni az egyébként nagyon sikeres szezontól, de az látszott sajnos a csapaton, hogy helyezésben számunkra már nem volt tétje a mérkőzésnek.Nem arról van szó, hogy nem próbálkoztak volna a lányok, de úgy láttam, tudat alatt bennük volt, hogy sem előrébb, sem hátrébb nem kerülhetünk már a tabellán, így az a csupaszív játék, ami korábban jellemzett minket, ezúttal elmaradt. Ezzel együtt gratulálok mindenkinek a negyedik helyezéshez, az, hogy az első évünkben idáig jutottunk a másodosztály felnőtt mezőnyében, mindenképpen komoly siker a csapat számára" – értékelt György László edző a találkozó után.

Az NB I/B-s felnőtt bajnokság végeredménye: 1. Szekszárd 46 pont, 2. Vasas 43 pont, 3. Neka 43 pont, 4. DKKA II. 34 pont, 5. Győr II. 33 pont, 6. Kozármisleny 30 pont, 7. FTC II. 27 pont, 8. Szentendre 24 pont, 9. Haladás-Érd II. 20 pont, 10. Rinyanémeti 19 pont, 11. Pénzügyőr 16 pont, 12. Marcali 14 pont, 13. Mohács 12 pont, 14. VKL SE Győr 3 pont.

További hírek

We were freakin' close

We were freakin' close

2022. Apr. 13.

We suffered a 22-21 defeat in the Hungarian league against Debrecen in a huge fight, based on what we saw, our team would have deserved at least a point.

Away win against county rival!

Away win against county rival!

2022. Apr. 09.

Despite starting the game with moderate success, our team caugt up with the opponent and turned the game.

Nice 10 minutes at the end - in vain

Nice 10 minutes at the end - in vain

2022. Apr. 03.

Our first team was defeated today in the capital.

It was fine for 40 minutes...

It was fine for 40 minutes...

2022. Mar. 19.

But a smooth defeat at the end in the home of FTC-RailCargo Hungaria.

Poor first half performance cost us the game

Poor first half performance cost us the game

2022. Mar. 12.

Early on the opponent could work out a big advantage, and although the girls fought well, the guests could celebrate at the end.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat