„ACÉL A SZÍV!”
Két DKKA-játékos a válogatottban
Kim Rasmussen szövetségi kapitány kihirdette a magyar női válogatott október 2-9. között Siófokon edzőtáborozó 22 fős keretét. A decemberi svédországi Európa-bajnokságra készülő együttes október 8-án Szlovénia ellen lép pályára.
Kim Rasmussen, a női válogatott szövetségi kapitánya az október 2-9. közötti válogatott időszakról és a decemberi svédországi Eb-ről, valamint a távolabbi jövőről is beszámolt: - Nagy reményekkel várom a következő heti edzőtábort és az első hivatalos mérkőzésünket Siófokon Szlovénia ellen. Sajnos néhány fontos játékost nélkülöznünk kell most és az Eb-n is, de nagyszerű kézilabdázóink vannak és a jövőbe is tekintünk, ezért fiatalok is helyet kaptak a keretben.
Ez fontos a magyar kézilabdázás holnapja szempontjából is, két év múlva így készen lesznek ezek a játékosok. Fő célom, hogy úgy lehessünk a világ legjobb 8-10 csapata között, hogy stabilan tudunk teljesíteni, és egymást követő napokon és mérkőzéseken is magas színvonalon játsszon a csapat. Okosan és szívvel kell játszanunk, de a tiszta fej nagyon fontos lesz. Természetesen messzebbre is tekintek, de mindent megteszünk, hogy bejussunk a legjobb négy közé már az Eb-n is.
A magyar női válogatott kerete:
Kapusok: BÍRÓ Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), KISS Éva (Győri Audi ETO), OGUNTOYE Viktória (Dunaújvárosi KKA)
Jobbszélsők: LUKÁCS Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria), ORBÁN Adrienn (Győri Audi ETO), FALUVÉGI Dorottya (FTC-Rail Cargo Hungaria),
Jobbátlövők: KOVÁCS Anna (Dunaújvárosi KKA), PLANÉTA Szimonetta (Thüringer HC, német), TOMORI Zsuzsanna (Győri Audi ETO)
Irányítók: GÖRBICZ Anita (Győri Audi ETO), KOVACSICS Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), SZUCSÁNSZKI Zita (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Beállók: KISFALUDY Anett (Érd), MÉSZRÁOS Rea (FTC-Rail Cargo Hungaria), PÁSZTOR Noémi (NEKA),
Balátlövők: HORNYÁK Dóra (FTC-Rail Cargo Hungaria), KLIVINYI Kinga (Érd), SZEKERES Klára (FTC-Rail Cargo Hungaria), TRISCSUK Krisztina (Siófok KC)
Balszélsők: ERDŐSI Ildikó (Siófok KC), HÁRSFALVI Júlia (Győri Audi ETO), SCHATZL Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Szövetségi kapitány: Kim RASMUSSEN
Edző: SITI Bea
Kapusedző: BAKOS István
-forrás: keziszovetseg.hu-
További hírek
The better team won
2018. Sep. 08.Siófok managed to come up with a better second half and used their experience for their favor.
Defeat on the first game of the season
2018. Sep. 01.It is a five goal defeat for the first try in Vác.
The new season is here
2018. Aug. 31.We worked during the summer to have enough chance to get a nice result on the first game of the season against Vác.
League expectations
2018. Aug. 30.At the weekend ahead of us adult and youth teams of DKKA will start the new season. We predict that it will be a challenging one for our teams. The management of our team shared their views on this challenge.
Ticket info for the season 2018/2019
2018. Aug. 29.The match and season ticket prices have been set for the upcoming term.