„ACÉL A SZÍV!”
A Fradihoz látogatunk
A harmadik helyezett Ferencváros vendégeként lépnek pályára ma este hat órától kézilabdázóink.
Könnyed, 43-27-es győzelmet aratott a Kispest elleni bajnokin együttesünk, mely a 2017-es esztendőt is sima sikerrel kezdte, ugyanis szerdán a Szekszárd vendégeként aratott 34-17-es győzelmet a Magyar Kupa negyedik fordulójában. A hétvégén viszont egy nagyon nehéz mérkőzés vár Zdravko Zovko tanítványaira, akik ma este hat órától a Ferencváros otthonában lépnek pályára a bajnokság tizedik fordulójában.
A fővárosi zöld-fehérek jelenleg a harmadik helyen állnak a tabellán, ugyanúgy tizennégy pontot szereztek, mint a Kohász kézilabdázói, vagyis egy igazi rangadóra van kilátás, melyen mindkét csapat számára rendkívül fontos a két bajnoki pont megszerzése. Hazai környezetben a Ferencváros számít valamivel esélyesebbnek, ám ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a mieink ne a bravúr reményében vágnának neki a találkozónak. Együttesünk téli felkészülése jól sikerült, s bár a közelmúltban többen is betegséggel bajlódtak a csapat tagjai közül, jelenleg úgy néz ki, hogy az anyai örömök elé néző Dávid-Azari Fruzsinán és az Európa-bajnokságon súlyosan megsérült Camila Micijevicen kívül minden játékosára számíthat a dunaújvárosi szakvezetés. Mely tisztában van azzal, hogy rettentően nehéz hatvan perc vár együttesünkre, ám Zdravko Zovko vezetőedző bízik abban, hogy támadásban és védekezésben is sikerül végrehajtani a megbeszélt taktikát, s egy jó meccset tudunk játszani a Ferencvárossal.
"Láttam a Kispest elleni mérkőzésünket, ott gyors játékot sikerült nyújtanunk, s erre készülünk szombaton is, bár tudjuk, hogy a Ferencváros lényegesen erősebb csapat, mint legutóbbi ellenfelünk. Ezzel együtt muszáj lesz nyomás alatt tartani a házigazdákat ahhoz, hogy legyen keresnivalónk, de ezt ésszel, megfontoltan kell tennünk, nem szabad fegyelmezetlenül kézilabdáznunk, pillanatok alatt, helyzet nélkül befejeznünk a támadásainkat. Ismerjük a Fradit, tisztában vagyunk az erősségeikkel, középső hármasuk nagyon erős, s bár nem annyira veszélyesek távolról, mint az elmúlt években, ettől még nagyon oda kell figyelnünk a védekezésünkre. Nagyon fontos lesz, hogy a visszarendeződésünk fegyelmezett legyen, megelőző faultokkal állítsuk meg a gyors fővárosiakat. Egységes, jó játékra lesz szükségünk ahhoz, hogy jó eredményt érjünk el, igyekeztünk a lehető legjobban felkészülni, szombaton választ kapunk arra, hogy ez mennyire is sikerült" – fogalmazott Zdravko Zovko vezetőedző.
További hírek
We were freakin' close
2022. Apr. 13.We suffered a 22-21 defeat in the Hungarian league against Debrecen in a huge fight, based on what we saw, our team would have deserved at least a point.
Away win against county rival!
2022. Apr. 09.Despite starting the game with moderate success, our team caugt up with the opponent and turned the game.
Nice 10 minutes at the end - in vain
2022. Apr. 03.Our first team was defeated today in the capital.
It was fine for 40 minutes...
2022. Mar. 19.But a smooth defeat at the end in the home of FTC-RailCargo Hungaria.
Poor first half performance cost us the game
2022. Mar. 12.Early on the opponent could work out a big advantage, and although the girls fought well, the guests could celebrate at the end.