„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Küzdelmes iksz Békéscsabán

2017. Mar. 10.
  • Facebook

Nagy csatában ért el 26-26-os döntetlent együttesünk ma este a Békéscsaba otthonában.

A Békéscsabán lépett pályára ma este hat órától felnőtt csapatunk, melyre rendkívül keménynek ígérkező mérkőzés várt a kiesés elől menekülő házigazdák ellen. A mieink elszántan várták az összecsapást s bár a Fehérvár KC ellen megsérült Oguntoye Viktóriára nem számíthattak, így is bíztak abban, hogy sikerül elhozniuk a két pontot vetélytársuk otthonából.

Bár a mérkőzés első gólját a mieink szerezték, s 3-3-ig tartották is a lépést ellenfelükkel, ám az ötödik perctől kezdve sokat hibázott támadásban együttesünk, mely védekezésben sem remekelt, így miután sorozatban három találatot jegyzett a hazai csapat, muszáj volt időt kérnie György Lászlónak (6-3). A rövid pauza alatt sikerült is összekapnia magát a Kohásznak, mely elsősorban védekezésben javult fel, s emellett jól használta ki a hazaiak visszarendeződési hibáit, így alig két perc alatt egalizált, majd Cifra kiállítása alatt a vezetést is sikerült visszavennie (6-7).Sajnos Micijevic két nagy helyzetben is hibázott, s ezt két góllal bosszulta meg a házigazda, mely a játékrész derekán fordított, s egészen a 20. percig a mieinknek kellett futniuk az eredmény után (10-10). A 21. percben, Kudor révén ismét a Kohász ragadta magához a kezdeményezést, ám hiába volt esély meglépni több góllal is, támadásban ziccereket hibáztak a mieink, s amikor nagyon kellett volna, a védekezés sem szuperált, ezért a vendéglátók rendre egyenlíteni tudtak, s így 14-14-es állással vonultak pihenőre a csapatok.

A térfélcserét követően sem sokat változott a játék képe, hol a mieink, hol a Békéscsaba ált jobban egy-egy találattal, de továbbra is igen sokat hibáztak a csapatok, ezért egyik gárda sem tudott meglépni a másiktól (17-17). A játékrész derekához közeledve sajnos a hazaiak tudtak előbb pontosítani játékukon, s miközben a DKKA játékosai újabb támadásokat hibáztak el, addig a Békéscsaba nem tette meg ezt a szívességet, így a 48. percben kettő, majd az utolsó tíz perc elején már három góllal állt jobban együttesünknél (24-21). A mieink hosszú gólcsendjét a kilencedik találatát szerző Kovács Anna törte meg, a csereként beállt Pálinkás Viktória három fontos védést is bemutatott, s mikor Molnár Beatrix emberhátrányban is bevette Triffa kapuját, már Skaliczki Lászlónak kellett időt kérnie (24-23). Az időkérés jót is tett a hazaiaknak, két szélsőgóllal növelték ismét előnyüket, de Klujber rendre válaszolt, majd Kovács az 58. percben végre kiegyenlített (26-26).

Óriási izgalmakat hozott tehát az utolsó két és fél perc, melyben nagyon odafigyelt védekezésére a Kohász, ám hiába tudott két alkalommal is labdát szerezni, a túloldalon bármit megtehettek a békéscsabaiak, így hiába küzdöttek a mieink, a játékvezetők nem akarták, nem merték befújni a kívülről teljesen egyértelműnek tűnő hazai szabálytalanságokat. Ezzel sajnos az is járt, hogy az utolsó másodpercekben már a Kohász sem tudott kapuba találni, így maradt a döntetlen. Ez egyben azt is jelentette, hogy ugyan a mieink maradtak a bajnoki tabella negyedik helyén, de a Mosonmagyaróvárt simán legyőző Vác pontszámban beérte együttesünket a táblázaton.

Békéscsaba – DKKA 26-26 (14-14)

DKKA: Csapó 1, Rácz-Vincze 3, Micijevic 1, Szalai, Cifra 2, Kovács 10, Klujber 6. Csere: Pálinkás (kapus), Kudor 1, Karnik, Takács D. 1, Grosch, Molnár 1. Vezetőedző: György László.

További hírek

We were freakin' close

We were freakin' close

2022. Apr. 13.

We suffered a 22-21 defeat in the Hungarian league against Debrecen in a huge fight, based on what we saw, our team would have deserved at least a point.

Away win against county rival!

Away win against county rival!

2022. Apr. 09.

Despite starting the game with moderate success, our team caugt up with the opponent and turned the game.

Nice 10 minutes at the end - in vain

Nice 10 minutes at the end - in vain

2022. Apr. 03.

Our first team was defeated today in the capital.

It was fine for 40 minutes...

It was fine for 40 minutes...

2022. Mar. 19.

But a smooth defeat at the end in the home of FTC-RailCargo Hungaria.

Poor first half performance cost us the game

Poor first half performance cost us the game

2022. Mar. 12.

Early on the opponent could work out a big advantage, and although the girls fought well, the guests could celebrate at the end.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat