„ACÉL A SZÍV!”
Irány Viborg!
A pénteki edzőmeccs után Viborgban folytatják a felkészülést akadémiánk felnőtt kézilabdázói.
Pénteken délután öt órától a Vasas elleni hazai találkozóval kezdi meg felkészülési mérkőzései sorozatát akadémiánk felnőtt együttese. György László tanítványai ezt követően sem pihennek meg, hiszen szombaton már útra kelnek, s Dánia, még pontosabban Viborg felé veszik az irányt, s a következő egy hétben ott folytatják felkészülésüket. Aki azonban azt gondolja, hogy nyaralni mennek kézilabdázóink, igen nagyot téved, hiszen mint azt vezetőedzőnk elárulta, rendkívül keménynek ígérkező hét vár a csapat tagjaira.
- Tovább folytatjuk az itt elkezdett munkát, kicsit kiszakadva a megszokott környezetből. Nem mintha itthon nem erről szólt volna az elmúlt két hét, de most csak és kizárólag az edzésekről, valamint a két tesztmérkőzésünkről szól majd az előttünk álló időszak. A felkészülésünk harmadik hetébe lépünk, itt már a csúcsközeli terhelés vár a játékosokra, de a jövő hétre tervezett tíz edzés mellett lesz kettő felkészülési mérkőzésünk, augusztus 2-án a Randers, míg 4-én a Viborg ellen lépünk majd pályára, s nagyon remélem, hogy hasznosan tudjuk eltölteni az előttünk álló hetet is. Az edzőmeccseken fontos lesz, hogy a napi terhelés mellett már kialakítsuk a páros kapcsolatokat, s emellett a különböző taktikai elemeket is gyakoroljuk, s persze az sem baj, hogy közben nyerni is tud az ember, de jelenleg egyáltalán nem az eredményesség a legfontosabb.
Csapatának szakvezetője azonban nincs egyszerű helyzetben, hiszen több játékosára sem számíthat a dániai edzőtáborban.
- Klujber Katrin ugye a junior válogatottal szerepel az Európa-bajnokságon, Oguntoye Viktória és Kovács Anna még nem épült fel térdműtétjéből, kiutaznak ugyan velünk Viborgba, de egyelőre nem tudják elvégezni azt a munkát, amit a többiek. Szalai Babett a rehabilitációs szakaszának végén jár, sok feladatot el tud már végezni, de még ő sem száz százalékos. Cifra Anita sajnos ma kórházba került hasnyálmirigy-gyulladással, szóval ő legalább két hétig semmiféle fizikai munkát nem végezhet.
-főoldali kép: dunaujvaros.com-
További hírek
The better team won
2018. Sep. 08.Siófok managed to come up with a better second half and used their experience for their favor.
Defeat on the first game of the season
2018. Sep. 01.It is a five goal defeat for the first try in Vác.
The new season is here
2018. Aug. 31.We worked during the summer to have enough chance to get a nice result on the first game of the season against Vác.
League expectations
2018. Aug. 30.At the weekend ahead of us adult and youth teams of DKKA will start the new season. We predict that it will be a challenging one for our teams. The management of our team shared their views on this challenge.
Ticket info for the season 2018/2019
2018. Aug. 29.The match and season ticket prices have been set for the upcoming term.