„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Hazai szezonzáró a Kisvárda ellen

2022. May. 20.
  • Facebook

Egyértelműen a győzelem reményében vág neki a Kisvárda elleni szezonzáró bajnokinak akadémiánk felnőtt csapata a Dunaújvárosi Sportcsarnokban szombaton délután

 

Idei utolsó bajnoki találkozójára készül akadémiánk felnőtt együttese, mely a Kisvárda elleni hazai összecsapással búcsúzik el a 2022/2023-as szezontól szombaton délután öt órától. A találkozó mindkélt gárda számára kiemelten fontos, ugyanis az utolsó forduló előtt a mieink a kilencedik, míg a vendégek a hetedik helyen állnak a tabellán, ám mivel mindössze kettő pont választja el egymástól a csapatokat, egy esetleges győzelemmel pontszámban behoznánk holnapi ellenfelünket.

Ebben az esetben az egymás elleni eredmények rangsorolnák a csapatokat a tabellán, s mivel a két gárda kisvárdai összecsapását a házigazdák 29-26-ra megnyerték, ezért ahhoz, hogy a mieink megelőzzék holnapi vetélytársukat, muszáj lesz legalább négy góllal megnyerniük a találkozót, arról nem is beszélve, hogy nagyon jó lenne, ha győzelemmel tudnák elbúcsúztatni a Bulath Anitát, aki a szezon végén felhagy játékos pályafutásával.

Ennek megfelelően is készül a találkozóra együttesünk, s mint azt Vágó Attila vezetőedző elmondta, hazai pályán nem lehet más céljuk, csak a két bajnoki pont megszerzése.

– Egyértelműen az a célunk, hogy győzelemmel fejezzük be a bajnokságot, s győzelemmel búcsúzzunk el az értünk szurkolóktól, illetve ettől a szezontól. Nem lesz könnyű dolgunk, a Kisvárda egy szervezett, jó csapat, jó játékot is játszanak, de mi itthon mindent el fogunk követni azért, hogy itthon tartsuk a két bajnoki pontot.

További hírek

We were freakin' close

We were freakin' close

2022. Apr. 13.

We suffered a 22-21 defeat in the Hungarian league against Debrecen in a huge fight, based on what we saw, our team would have deserved at least a point.

Away win against county rival!

Away win against county rival!

2022. Apr. 09.

Despite starting the game with moderate success, our team caugt up with the opponent and turned the game.

Nice 10 minutes at the end - in vain

Nice 10 minutes at the end - in vain

2022. Apr. 03.

Our first team was defeated today in the capital.

It was fine for 40 minutes...

It was fine for 40 minutes...

2022. Mar. 19.

But a smooth defeat at the end in the home of FTC-RailCargo Hungaria.

Poor first half performance cost us the game

Poor first half performance cost us the game

2022. Mar. 12.

Early on the opponent could work out a big advantage, and although the girls fought well, the guests could celebrate at the end.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat