„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Lényeg a győzelem

2015. Jan. 10.
  • Facebook

Nem játszott jól, de végül 25-21-es sikert aratott a Mosonmagyaróvár elleni találkozón együttesünk a Dunaújvárosi Sportcsarnokban ma este.

Az újév első hazai bajnoki mérkőzését játszotta ma este csapatunk, mely a Siófokon aratott bravúros sikert követően a Mosonmagyaróvár együttesét látta vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.

Tóth parádéja

A találkozó esélyeseinek egyértelműen a mieink számítottak, ám az első félidő nagyobbik része ezúttal nem a Kohász jó játékáról, hanem inkább a küszködésről szólt. A vendégek kezdték ugyanis jobban az összecsapást, s bár Tóth Gabriella góljaira rendre válaszolt csapatunk, a 7. percben még mindig 4-4-es eredményt mutatott az eredményjelző. A vendégek 23-asával azonban továbbra sem bírtak a mieink, csapata első hat találatát ő szerezte, s miután a 14. percben ismét átvette a vezetést a mosonmagyaróvári egylet, Mátéfi Eszter kénytelen volt időt kérni (6-7).
A rövid pauzát követően sem sokat változott a játék, mert hiába vette vissza kétszer is a vezetést együttesünk, támadásban és védekezésben is nagyon sok hibát követtek el a Kohász játékosai, így a 20. percben ismét előnybe került a vendégcsapat, melynek tíz találatából kilencet Tóth jegyzett (9-10). A félidő hajrájára azonban összeszedte védekezést csapatunk, s ugyan támadásban továbbra is sok volt a ki nem kényszerített hiba, elrontott ziccer, csak sikerült "elhúzni" három fával, melyből kettőt a szünetig meg is őriztek Mátéfi Eszter tanítványai (13-11).

A győzelemnek örülhetünk

A szünetben alapos fejmosást tarthatott a mieink szakvezetője, mert a második felvonásra egy teljesen más felfogásban játszó kohász érkezett ki a pályára. A jó hazai védelem mellett Triffa is remekelt, ráadásul végre a ziccereit is jó arányban használta ki a csapat, mely pillanatok alatt meglógott hat, majd hét találattal, s 19-12-es állásnál úgy tűnt, hogy el is döntötte a mérkőzést. A vendégek azonban ekkor sem adták fel, s kihasználták, hogy a biztos vezetés tudatában ismét csökkent a mieink koncentrációja, így szívós munkával elkezdték csökkenteni hátrányukat, s az 51. percben már csak két gól volt a Kohász előnye (23-21). A meccs utolsó tíz percére azonban újra összerakta védelmét együttesünk, s bár az ellenfél kapuja előtt továbbra is rengeteg volt a rossz megoldás, ezt az időszakot sikerült lehozni 2-0-ra, ami a mieink 25-21-es győzelmét is jelentette egyben.
A találkozót követően érthetően bosszús is volt Mátéfi Eszter vezetőedző, aki egyáltalán nem volt elégedett csapata játékával.
- Ezúttal tényleg csak két pont megszerzése az, aminek örülni tudok, a mutatott játékunk meg sem közelítette azt, amire számítottam, úgy tűnik, hogy túl sokáig ünnepeltük a Siófok elleni győzelmet.

DKKA – Mosonmagyaróvár
25-21
(13-11)
DKKA: Triffa, Azari 1, Triscsuk 4, Ferling 2, Takács D., Bulath 3, Vincze 9. Csere: Nagy É. (kapus), Kamper 1, Takács B. 2, Hosszú 2, Rádl, Gera 1, Khouiled. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.

További hírek

We're into the Final4!

We're into the Final4!

2022. Mar. 09.

With an awesome second half performance our team won in Békéscsaba and are among the best 4 teams of the Hungarian Cup.

Defeat in Vác

Defeat in Vác

2022. Feb. 25.

Our team had a huge disatvantage already before the break, and although fought hard in the second one, they were unable to catch up with the home team.

Heart of steel they had

Heart of steel they had

2022. Feb. 19.

The adult ensemble of our academy gained a last second victory against Budaörs in the sports hall tonight after a big comeback from a seven-goal disadvantage.

Cooperation agreement with DVSC

Cooperation agreement with DVSC

2022. Feb. 16.

Besides to cooperate more closely the team of Debrecen also decided about loaning several players to Dunaújváros.

Important away victory

Important away victory

2022. Feb. 13.

Leading almost all the way through, the adult team of the Dunaújvárosi Kohász Handball Academy achieved a 33-28 success in the league match against Szombathely.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat