„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Döntetlen a Fradi ellen!

2015. Sep. 23.
  • Facebook

A mérkőzés nagyobbik részében jobban játszott a bajnoknál, ám a hajrában a Fradi volt a higgadtabb, így 29-29-es döntetlennel ért véget együttesünk rangadója a zöld-fehérek ellen ma este a sportcsarnokban.

A bajnoki címvédő Ferencváros ellen lépett pályára ma este együttesünk, mely a Debrecen elleni vereség után arra késüzlt, hogy meglepi a zöld-fehéreket, ám ehhez minden pályára lépő játékosától a maximumot várta el a csapat szakvezetése.
Sem a hangulatra, sem a mieink első félidőben mutatott játékára nem is lehetett panasz, hiszen a DKKA játékosai tényleg úgy vetették magukat a küzdelembe, ahogy azt elvártuk és reméltük, hatalmas bizonyítási vágy dolgozott a csapat tagjaiban. Ez a támadások lendületén, s a védekezés keménységén is érezhető volt, mert hiába szerezte meg a vezetést a Fradi, a következő hat percben nem tudott hibázni a Kohász, mely sorozatban szerezte góljait a Kohász, s mivel cserébe csak egyet kapott, így Elek Gábornak már a hetedik percben időt kellett kérnie (6-2). A folytatás már valamivel kiegyenlítettebb csatát hozott, s bár hibák akadtak azért mindkét oldalon, együttesünk biztosan tartotta három-négygólos vezetését még úgy is, hogy a játékvezetők több kérdéses ítélettel borzolták a hazai drukkerek kedélyeit (8-4).

A játékrész derekától még inkább kidomborodott a játék fizikális jellege, de a kőkemény birkózást is állták játékosaink, s mindig volt valaki, aki lendített egyet a szekéren, így hiába remekelt a zöld-fehéreknél a spanyol légiós, Nerea Pena, hol Azari, hol Bulath villant, míg Kovács Anna biztos kézzel értékesítette a kiharcolt heteseket (13-10). Úgy tűnt, hogy félidő hajrájában sikerül is megrogyasztania ellenfelét a Kohásznak, mely 16-11-re elhúzott a bajnoki címvédőtől, ám az utolsó percekben az FTC volt valamivel higgadtabb, így a szünetre "csak" 16-13-as vezetéssel vonulhattak Triscsukék.

A térfélcserét követően sajnos a fővárosiak kezdtek jobban, s bár 18-15-nél még úgy tűnt, hogy kézben tartja a meccset a Mátéfi-csapat, elég volt két eladott labda, valamint egy kihagyott ziccer, s máris egált mutatott az eredményjelző (20-20). Erre a lehető legjobban válaszolt a Kohász, Vincze lőtt nagyon fontos gólt, majd Nagy Éva két védése után Triscsuk és Kovács lőtt egy-egy "hálószaggatót", s azonnal magához is kellett hívnia tanítványait Elek Gábornak (23-20). Ekkor még ez sem segített a fővárosiakon, mert a Kohász szemmel láthatóan megérezte, hogy kissé megbillent ellenfele, s mikor Azari egy percen belül két bravúros találattal is talpra ugraszotta a közönséget, már öttel álltunk jobban a vendégeknél (27-22).

Muszáj volt kockáztatnia a Ferencvárosnak, melynek játékosai szinte minden helyzetből tüzeltek, s ez a taktika most be is jött a zöldeknek, mert amellett, hogy szinte minden próbálkozásukból gól született, az addig sokat nem mutató Szikora is bemutatott pár bravúrt, s ez éppen elég volt arra, hogy nem csak felzárkózzon, hanem az 58. perc elejére ismét kiegyenlítsen a bajnok (28-28). Szalai remek helyzetfelismerése azonban újra a Kohászt juttatta vezetéshez, ráadásul kicsivel több, mint egy perccel a meccs vége előtt hetest is dobhatott együttesünk, ám az addig hatból hatot értékesítő Kovács Anna ezt sajnos a kapu tetejére ejtette. A túloldalon sajnos ismét villant Pena, aki a Fradi legjobbja volt a meccsen, s bár az utolsó tizenöt másodpercben még támadhatott együttesünk a győzelemért, egy újabb Szikora-védés végül pontot mentett a Ferencvárosnak (29-29).

A DKKA kézilabdázói kissé csalódottak voltak a találkozó után, hiszen egy megnyertnek tűnő mérkőzésen engedték ki a győzelmet a kezükből, ám búslakodásra nincs oka a csapatnak, mert egy nagyon erős Fradit sikerült megtréfálni úgy, hogy sem a küzdelemre, sem a mutatott játékra nem lehetett panasza senkinek.

Vegyes érzésekkel értékelte a találkozót a két csapat szakvezetője is, ám míg Mátéfi Eszter az elhullajtott pont miatt volt egy kicsit bosszús, addig Elek Gábor csapata teljesítménye miatt elégedetlenkedett.
Mátéfi Eszter: - Gratulálok csapatomnak ahhoz, hogy sikerült pontot rabolnia a bajnoktól, nagyon keményen küzdöttünk, s megmutattuk, hogy milyen játékra is vagyunk képesek. Mindent megtettünk a győzelemért, a mérkőzés nagyobbik részében uraltuk is a játékot, ezért sajnálom azt, hogy nem tudtuk itthon tartani végül mind a két bajnoki pontot.
Elek Gábor: - Nem vagyok elégedett, nagyon csalódott vagyok, ám a játék képe alapján nem is érdemeltünk többet egy pontnál. Sok gólt kaptunk átlövésből, pontatlanok voltunk, kihagytuk a ziccereket, több hétméterest is.

DKKA – FTC 29-29 (16-13)

DKKA: Oguntoye – Azari 4, Kovács A. 10 (6), Bulath 5, Takács D. 1, Triscsuk 4, Vincze 2. Csere: Nagy É. (kapus), Szalai 3, Klujber, Takács B., Nick. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.

FTC: Szikora – Kovacsicz, Hornyák D. 7 (3), Mészáros, Zácsik, Szucsánszki 9, Schatzl 1. Csere: Tomasevics (kapus), Pena 10 (2), Szekerczés, Lukács, Szamoránsky P., Szekeres, Szarka A. 2, Cifra. Vezetőedző: Elek Gábor.

 

Főoldali kép: dunaujvaros.com

További hírek

We're into the Final4!

We're into the Final4!

2022. Mar. 09.

With an awesome second half performance our team won in Békéscsaba and are among the best 4 teams of the Hungarian Cup.

Defeat in Vác

Defeat in Vác

2022. Feb. 25.

Our team had a huge disatvantage already before the break, and although fought hard in the second one, they were unable to catch up with the home team.

Heart of steel they had

Heart of steel they had

2022. Feb. 19.

The adult ensemble of our academy gained a last second victory against Budaörs in the sports hall tonight after a big comeback from a seven-goal disadvantage.

Cooperation agreement with DVSC

Cooperation agreement with DVSC

2022. Feb. 16.

Besides to cooperate more closely the team of Debrecen also decided about loaning several players to Dunaújváros.

Important away victory

Important away victory

2022. Feb. 13.

Leading almost all the way through, the adult team of the Dunaújvárosi Kohász Handball Academy achieved a 33-28 success in the league match against Szombathely.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat