„ACÉL A SZÍV!”
Nehéz meccsen biztos siker
Hétgólos győzelmet aratott junior csapatunk a Fehérvár KC vendégeként, ám György László edző szerint nem volt ez olyan könnyű, mint azt az eredmény sejtteti.
Tovább folytatta remeklését az NB I-es bajnokságban junior csapatunk, mely a Fehérvár KC vendégeként lépett pályára a hétvégén. Ugyan a félidőben még csak két góllal, 17-15-re vezetett együttesünk, s bár a második felvonás elején még volt egy fellángolása a házigazdáknak, akadémistáink újra átvetétk az irányítást, s végül 36-29-es győzelmet arattak.
A találkozó után György László így értékelte juniorjaink hatodik bajnoki sikerét:
- A győzelem ellenére nehéz mérkőzést játszottunk Fehérváron, ahol a 20. percig fej-fej mellett haladt a két csapat. Ekkor sikerült átvennünk az irányítást és a félidő végére kétgólos előnyre tettünk szert. A második játékrész elején az ellenfél csapata kiegyenlített, de védekezésünknek és a jó kapusteljesítménynek köszönhetően a 40. percben már mi vezettünk négy góllal , s innentől már végig a kezünkben tartottuk a pontok sorsát.
FKC - DKKA 29-36 (15-17)
Góllövők: Fodor Noémi 3, Ulmann Bernadett 6, Klujber Katrin 6, Ferenczy Fruzsina 6, Udvardi Laura 6, Iván Emese 1, Kovács Krisztina 2, Berta Bianka 1, Gindeli Panna 5.
További hírek
We're into the Final4!
2022. Mar. 09.With an awesome second half performance our team won in Békéscsaba and are among the best 4 teams of the Hungarian Cup.
Defeat in Vác
2022. Feb. 25.Our team had a huge disatvantage already before the break, and although fought hard in the second one, they were unable to catch up with the home team.
Heart of steel they had
2022. Feb. 19.The adult ensemble of our academy gained a last second victory against Budaörs in the sports hall tonight after a big comeback from a seven-goal disadvantage.
Cooperation agreement with DVSC
2022. Feb. 16.Besides to cooperate more closely the team of Debrecen also decided about loaning several players to Dunaújváros.
Important away victory
2022. Feb. 13.Leading almost all the way through, the adult team of the Dunaújvárosi Kohász Handball Academy achieved a 33-28 success in the league match against Szombathely.