„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

A hajrát nem bírták a juniorok

DKKA utánpótlás
2015. Nov. 19.
  • Facebook

Közel ötven percig volt esélye a győzelemre is juniorjainknak, de a sérülések miatt erősen tartalékosan kiálló akadémisták végül 34-29-es vereséget szenvedtek Győrben.

Nem csak a felnőttek, hanem junorjaink is a Győr ellen léptek pályára tegnap délután a korosztályos bajnokság 11. fordulójában. György László tanítványai erősen tartalékos kerettel várták az összecsapást, hiszen Ferenczy Fruzsina, Berta Bianka, illetve Ulmann Bernadett sem állhatott a csapat rendelkezésére. Ezzel együtt is remek első félidőt produkáltak akadémistáink, akik harmincpercnyi játékot követően három góllal jobban álltak a házigazdáknál (13-16). A térfélcsere után azonban több hibát is elkövettek fiataljaink, melyeket elsősorban a fáradtság számlájára írt a szakvezetés, így a hazaiak előbb fordítottak, majd az utolsó tíz percben meg is léptek együttesünktől, s végül 34-29-es győzelmet arattak.
A vereség ellenére sem volt elégedetlen tanítványai teljesítményével György László szakvezető, aki szerint, amíg bírták erővel, addig egyértelműen harcban voltak a pontokért, ám a rövidebb cserepadunk ezúttal győriek malmára hajtotta a vizet.

"Sérülés miatt kulcsjátékosaink hiányoztak a mérkőzésről, így igen szűkös kerettel vágtunk neki a találkozónak, de ennek ellenére is nagyon jó első félidőt játszottunk, harminc percen keresztül azt nyújtottuk, amit elterveztünk és megbeszéltünk. A lányok ezt maximálisan betartották és végre is hajtották, s egyáltalán nem volt érdemtelen a félidei vezetésünk. A szünet után viszont jobban kezdtek a győriek, négy gólt szereztek zsinórban, átvették a vezetést, majd egészen a véghajráig fej-fej mellett haladt a két csapat. Az utolsó tíz percre azonban elfogtunk, a fáradtságból adódóan rossz döntéseket hoztunk, amit az ellenfél könyörtelenül kihasznált, s végül öt góllal nyerni tudott. Ezzel együtt sem lehet panaszom a csapat tagjaira, tisztességgel helyt álltunk ebben a helyzetben is, jó kézilabdát játszottunk, látványos gólokat szereztünk, s amíg bírtuk erővel, addig volt esélyünk a győzelemre is. Nincs okunk a kesergésre, dolgozunk tovább, s mint minden mérkőzésből, a mostaniból is igyekszünk tanulni" – értékelt junior csapatunk vezetőedzője.

 

További hírek

Summer schedule

Summer schedule

2018. Jun. 27.

The preparation for the next season starts on the 11th July, while the last friendly of the summer period will take place on the 24th August for the adult team of DKKA.

4th place finish in the league and qualification for the EHF Cup!

4th place finish in the league and qualification for the EHF Cup!

2018. May. 23.

In a tough game against Alba Fehérvár KC our team managed to win and therefore to keep their 4th place on the league table.

One point from Vác

One point from Vác

2018. May. 19.

Two rounds before the end of the season DKKA played an away match against Vác. The stakes were high as both teams could still get into a better position in the league, but in case of a bad result, they also could finish below their current position.

A fourteen-goal victory

A fourteen-goal victory

2018. May. 05.

After a close first half a decent victory against Kecskeméti NKSE.

Kisvárdáról is elhoztuk a két pontot!

Two points from Kisvárda!

2018. Apr. 29.

In a very close game DKKA got a one-goal victory against Kisvárda today!

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat