„ACÉL A SZÍV!”
Szoros siker idegenben
Változatos, fordulatos mérkőzésen aratott 31-29-es győzelmet a Debrecen otthonában lejátszott edzőmérkőzésen együttesünk.
A kőkemény fizikai munka mellett már egy edzőmérkőzés is várt tegnap este felnőtt együttesünkre, mely Debrecenben lépett pályára. a DVSC elleni összecsapáson nem léphettek pályára a mieink válogatottjai, Bulath Anita és Triscsuk Krisztina sem, így valamelyest felforgatott összeállításban küldte pályára tanítványai Zdravko Zovko vezetőedző. Ez meg is látszott az első felvonás elején, hiszen a vendéglátók kezdték erősebben az összecsapást, de 4-2-es vezetésük után átvette az irányítást a Kohász, mely 11-7-re meglógott ellenfelétől.
A folytatásban is változatos küzdelmet vívtak egymással a felek, melyben hol a hazaiak, hol a mieink támadtak pontosabban, de a félidei szünethez érve két góllal, 14-12-re a Kohász vezetett. A fordulás után sem sokat változott a játék képe, továbbra is hullámzó volt a csapatok teljesítménye, de a véghajrában a mieink akarata érvényesült, s a végül tizenegy gólig jutó Kovács Anna vezérletével 31-29-es sikert aratott együttesünk a mindkét csapat számára rendkívül hasznos edzőmeccsen.
DVSC – DKKA 29-31 (12-14)
DKKA: Oguntoye – Azari 2, Kovács Anna 11, Kovács K., Nick 2, Szalai B. 4, Vincze M. 3 Csere: Triffa, Pálinkás (kapusok) Takács D. 4, Klujber 3, Kamper 2, Hajtai. Vezetőedző: Zdravko Zovko.
További hírek
Summer schedule
2018. Jun. 27.The preparation for the next season starts on the 11th July, while the last friendly of the summer period will take place on the 24th August for the adult team of DKKA.
4th place finish in the league and qualification for the EHF Cup!
2018. May. 23.In a tough game against Alba Fehérvár KC our team managed to win and therefore to keep their 4th place on the league table.
One point from Vác
2018. May. 19.Two rounds before the end of the season DKKA played an away match against Vác. The stakes were high as both teams could still get into a better position in the league, but in case of a bad result, they also could finish below their current position.
A fourteen-goal victory
2018. May. 05.After a close first half a decent victory against Kecskeméti NKSE.
Two points from Kisvárda!
2018. Apr. 29.In a very close game DKKA got a one-goal victory against Kisvárda today!