„ACÉL A SZÍV!”
Vereség a Fraditól
Tízgólos, 32-22-es vereséget szenvedett együttesünk a Ferencváros vendégeként az NB I ma esti fordulójában.
A Győr elleni kupamérkőzés után ma már a bajnokságban várt nagyon komoly feladat együtteüsnkre, mely a címvédő Ferencváros vendégeként lépett pályára az NB I tizenhatodik fordulójában. A két gárda dunaújvárosi mérkőzése 29-29-es döntetlennel ért véget az ősszel, s idáig ez volt a Fradi egyetlen pontvesztése a szezonban, vagyis a bajnokságban listavezető zöld-fehéreknek bőven volt okuk a visszavágásra.
Ahogy az várható is volt, erősen kezdett a fővárosi alakulat, s korán magához is ragadta az előnyt, amit sajnos leginkább annak köszönhetett, hogy támadásban ziccereket hibázott, s több technikai hibát is vétett együttesünk. A mieink helyzetét nehezítette, hogy az első félidő derekához közeledve Kovács Anna sarka megsérült, így a bajnoki góllövőlista második helyezettje korán kivált a játékból, s később sem tudott visszatérni a pályára. Át kellett tehát szerveznie együttesét Zdravko Zovkonak, s a Kohász innentől tartani tudta a Fradi tempóját, ám korán megszerzett előnyét biztosan őrizte a zöld-fehér csapat, így a félidei szünethez érve 17-12-es FTC-vezetést mutatott az eredményjelző.
A térfélcserét követően igyekezett feljebb kapaszkodni a DKKA, mely nem adta olcsón magát, de hiába jött fel három találatra is, újra jöttek a technikai hibák és a kihagyott ziccerek, így a fővárosiak fokozatosan megléptek a Zovko-tanítványoktól, s végül 32-22-es győzelmet arattak.
A mérkőzést követően György László másodedző elmondta, hogy elsősorban a gyenge támadójáték volt okolható a mai vereségért.
"Rosszul, sok hibával kezdtünk, s ez rá is nyomta a bélyegét az egész találkozóra. A Fradi fokozatosan növelte vezetését, ráadásul Kovács Anna is hamar kivált a játékból, ami szintén nem könnyítette meg a helyzetünket. Muszáj volt átszervezni a csapatot ezután, s a második félidőben volt is lehetőségünk a felzárkózásra, de saját hibáink miatt nem tudtunk élni az eséllyel, túl sok helyzetet hagytunk ki ehhez és sok volt a technikai hibánk is. Az utolsó másodpercek hűen tükrözték a meccset, egy kihagyott ziccerből fordult le a Fradi eredményesen, mely így alakította ki a tízgólos különbséget a véghajrában" – fogalmazott György László.
FTC – DKKA 32-22 (17-12)
Gólszerzőink: Triscsuk 8, Bulath 5, Szalai 4, Azari 1, Horváth B. 1, Klujber 1, Takács D. 1, Vincze 1.
További hírek
We're into the Final4!
2022. Mar. 09.With an awesome second half performance our team won in Békéscsaba and are among the best 4 teams of the Hungarian Cup.
Defeat in Vác
2022. Feb. 25.Our team had a huge disatvantage already before the break, and although fought hard in the second one, they were unable to catch up with the home team.
Heart of steel they had
2022. Feb. 19.The adult ensemble of our academy gained a last second victory against Budaörs in the sports hall tonight after a big comeback from a seven-goal disadvantage.
Cooperation agreement with DVSC
2022. Feb. 16.Besides to cooperate more closely the team of Debrecen also decided about loaning several players to Dunaújváros.
Important away victory
2022. Feb. 13.Leading almost all the way through, the adult team of the Dunaújvárosi Kohász Handball Academy achieved a 33-28 success in the league match against Szombathely.