„ACÉL A SZÍV!”
Döntetlennel zártuk a hetet!
Kiéelezett, kemény meccsen ért el 25-25-ös döntetlent együttesünk a Fehérvár KC otthonában.
Nem sok ideje volt a pihenésre felnőtt csapatunknak a Michalovce elleni péntek esti győzelem után, ugyanis ma délelőtt tizenegy órától már újabb meccs várt György László tanítványaira. A kőkemény heti munka zárásaként ugyanis a háromnapos székesfehérvári torna utolsó mérkőzésén, a házigazda alba Fehérvár KC ellen léptek pályára kézilabdázóink, s mint azt vezetőedzőnk a találkozó előtt elárulta, ezúttal arra volt kíváncsi, hogy elcsigázott játékosai mire lesznek képesek a nyáron jelentősen megerősödött FKC-vel szemben.
A megyei rangadót a mieink kezdték jobban, az első félidőben végig jobban álltak ellenfelüknél, s a szünetre már 15-11-es előnnyel vonulhattak kézilabdázóink. A térfélcserét követően gyakorlatilag sort cserélt György László, s bár fogyott az előny, egészen a véghajráig megtartotta vezetését a Kohász. A házigazdák az 56. percben kerültek először előnybe a mérkőzésen, nyerni azonban így sem tudtak, mert Kovács Anna időntúli hetesével egálra mentette együttesünk a találkozót (25-25).
György László: - Küzdelmes, kemény mérkőzést játszottunk a fehérváriakkal, próbáltunk ezúttal is gyors játékot játszani, s ebbe ugyan be-becsúsztak technikai hibák, ennek ellenére az első félidő végén mi lehettünk elégedettebbek. A térfélcsere után támadásban és védekezésben is szerkezetet váltottunk, végül mindenki pályára lépett a csapatban, s bár előnyünk elfogyott, s a végén nekünk kellett egyenlítenünk, úgy érzem, hogy megérdemelten hoztuk ikszre a találkozót. Összességében negyven percig jól játszottunk, a hajrában már nagyon kijött a fáradtság a csapaton, de az akarattal maximálisan elégedett lehetek, így kell hozzáállni egy mérkőzéshez.
Alba Fehérvár KC – DKKA 25-25 (11-15)
Gólszerzőink: Szekerczés 5, Micijevic 4, Monori 3, Grosch 3, Dombi 2, Bouti 2, Kazai 2, Takács D. 1, Szalai 1, Klujber 1, Kovács A. 1.
További hírek
Summer schedule
2018. Jun. 27.The preparation for the next season starts on the 11th July, while the last friendly of the summer period will take place on the 24th August for the adult team of DKKA.
4th place finish in the league and qualification for the EHF Cup!
2018. May. 23.In a tough game against Alba Fehérvár KC our team managed to win and therefore to keep their 4th place on the league table.
One point from Vác
2018. May. 19.Two rounds before the end of the season DKKA played an away match against Vác. The stakes were high as both teams could still get into a better position in the league, but in case of a bad result, they also could finish below their current position.
A fourteen-goal victory
2018. May. 05.After a close first half a decent victory against Kecskeméti NKSE.
Two points from Kisvárda!
2018. Apr. 29.In a very close game DKKA got a one-goal victory against Kisvárda today!