„ACÉL A SZÍV!”
A Siófok következik
A nyáron alaposan megerősített Siófok látogat szombaton este hat órától a Dunaújvárosi Sportcsarnokba.
A Vác elleni ötgólos vereséggel kezdte meg a bajnoki szezon küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese, s a folytatás sem ígérkezik könnyűnek, mivel szombaton este hat órától a nyáron rettentően megerősített Siófok látogat a Dunaújvárosi Sportcsarnokba. Együttesünk hétvégi ellenfele alaposan bevásárolt az idei szezonra, remek légiósokkal erősítette meg keretét, s ennek a több volt dunaújvárosi játékossal felálló Debrecen itta meg a levét az első fordulóban, hiszen a Balaton-parti egylet kiütéses, 35-18-as sikert aratott a Loki elleni siófoki bajnokin.
Tisztában van a kihívás komolyságával György László, akadémiánk felnőtt együttesének vezetőedzője is, aki szerint a Siófok a találkozó esélyese, ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy ne tennének meg mindent azért, hogy jó eredményt érjenek el a szombat este hat órakor kezdődő összecsapáson.
- Felkészülünk tisztességgel, becsülettel, elmondtam a lányoknak, hogy csak akkor van esélyünk ezen a mérkőzésen, ha az első perctől az utolsóig önkívületi állapotban kézilabdázunk, s a tudásunk maximumát nyújtjuk támadásban és védekezésben egyaránt. Félnivalónk nincs, felszabadultan játszhatunk, s az a fontos, hogy amire képesek vagyunk, azt fegyelmezetten megvalósítsuk, ezt mindenkitől el is várom a szombati találkozón. Ismerjük ellenfelünk nyári mérkőzéseit, ismerjük a játékerejüket, most a Siófoknak más céljai vannak, mint nekünk, s ennek megfelelően igazoltak is a nyáron. Nekünk azonban nem elsősorban velük kell foglalkoznunk, hanem saját magunkkal, a saját játékunkkal, s benne van az is, hogy kikapunk, de úgy kell lejönnünk a pályáról szombaton, hogy mindent elkövettünk a győzelemért, s mindenki szemébe bele tudunk nézni. Az biztos, hogy a Vác elleni mérkőzéshez képest csökkentenünk kell a technikai hibáink számát, ezt igyekeztünk szem előtt is tartani a héten, remélhetőleg ebben is tudunk majd javulni az első mérkőzéshez képest.
György László elmondta még, hogy a sérültekre, Erdősi Ildikóra, Monori Orsolyára és Camila Micijevicre továbbra sem számíthat a hétvégi találkozós, s Katarina Tomasevics sem gyógyult még fel betegségéből, így a váci meccshez hasonlóan ezúttal is csak magyar játékossal áll fel együttesünk a Siófok ellen.
További hírek
We're into the Final4!
2022. Mar. 09.With an awesome second half performance our team won in Békéscsaba and are among the best 4 teams of the Hungarian Cup.
Defeat in Vác
2022. Feb. 25.Our team had a huge disatvantage already before the break, and although fought hard in the second one, they were unable to catch up with the home team.
Heart of steel they had
2022. Feb. 19.The adult ensemble of our academy gained a last second victory against Budaörs in the sports hall tonight after a big comeback from a seven-goal disadvantage.
Cooperation agreement with DVSC
2022. Feb. 16.Besides to cooperate more closely the team of Debrecen also decided about loaning several players to Dunaújváros.
Important away victory
2022. Feb. 13.Leading almost all the way through, the adult team of the Dunaújvárosi Kohász Handball Academy achieved a 33-28 success in the league match against Szombathely.