„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Bravúros győzelem idegenben

DKKA utánpótlás
2018. Sep. 17.
  • Facebook

Remek második félidei játékának köszönhetően 32-23-as győzelemmel kezdte az NB I/B-s felnőtt bajnokság küzdelmeit akadémiánk U19-es együttese.

Az NB II-es felnőtt bajnokság tavalyi megnyerésével ifjúsági együttesünk feljutott az NB I/B-be, s a mögöttünk hagyott hétvégén végre be is mutatkozhatott U19-es csapatunk a másodosztály küzdelmeiben. Vártok Ákos együttese Gárdonyba látogatott, ahol a helyi Pázmánd NK Kft. ellen lépett pályára vasárnap délután öt órától. A gárdonyiak tavaly a kilencedik helyen végeztek a másodosztályban, s nyilván szerették volna jól, győzelemmel kezdeni az új szezont, ugyanakkor a mieink szakvezetése is abban bízott, hogy sikerül megszerezni a két bajnoki pontot.

Az első felvonás ennek megfelelően szoros kiélezett csatát hozott, s bár az első félidő végén négy góllal is meglépett a házigazda, fiataljainknak mégis sikerült meglepniük ellenfelüket, s a szünetig egálra hozni az állást (14-14). A második felvonás első tíz percében még fej-fej mellett haladtak a csapatok, ám a folytatásban remek védekezésének, jó kapusteljesítményének és erőnlétének köszönhetően átrohant ellenfelén csapatunk, s végül 32-23-as győzelmet aratva szerezte meg első pontjait az NB I/B-s bajnokságban.

"Nem volt ez olyan könnyű mérkőzés, mint azt az eredmény sejtteti, mert az első félidő elején igen sok hibával játszottunk, igaz ez nem volt meglepő, ez volt a csapat tagjainak első mérkőzése a másodosztályú felnőtt bajnokságban. A hazaiak el is léptek 12-8-ra, ám ekkor védekezést váltottunk, amivel sikerült zavart okozni az ellenfélnél, így a félidő végre sikerült kiegyenlítenünk. a 40. percben még 18-18 volt az állás, ám ekkor már egyre inkább kiütközött az, hogy a hazaiak a harmadik meccsüket játszották a héten, s látható volt, hogy erőnléttel jobban fogjuk bírni a végét. A kapuban Németh Kata kiválóan védett, működött a védekezés is, s támadásban sem hibáztunk sokat, így innentől kezdve fokozatosan növeltük az előnyt, s végül kilencgólos győzelemnek örülhettünk. Ez nagy bravúr, ettől a fiatal csapattól meg pláne, a legidősebb játékosunk tizenhét éves, persze, hogy örültek neki a lányok, járt is érte a dicséret mindenkinek, ugyanakkor az is biztos, hogy lesznek ennél lényegesen nehezebb mérkőzéseink is a bajnokságban" – fogalmazott Vártok Ákos a szép győzelem után.

Pázmánd NK Kft. – DKKA 23-32 (14-14)

Gólszerzőink: Koronczai Petra 10, Mihály Petra 7, Braun Csenge 5, Frányó Laura 4, Takács Cecília 2, Husti Hanna 2, Fodor Neszta 2.

További hírek

We're into the Final4!

We're into the Final4!

2022. Mar. 09.

With an awesome second half performance our team won in Békéscsaba and are among the best 4 teams of the Hungarian Cup.

Defeat in Vác

Defeat in Vác

2022. Feb. 25.

Our team had a huge disatvantage already before the break, and although fought hard in the second one, they were unable to catch up with the home team.

Heart of steel they had

Heart of steel they had

2022. Feb. 19.

The adult ensemble of our academy gained a last second victory against Budaörs in the sports hall tonight after a big comeback from a seven-goal disadvantage.

Cooperation agreement with DVSC

Cooperation agreement with DVSC

2022. Feb. 16.

Besides to cooperate more closely the team of Debrecen also decided about loaning several players to Dunaújváros.

Important away victory

Important away victory

2022. Feb. 13.

Leading almost all the way through, the adult team of the Dunaújvárosi Kohász Handball Academy achieved a 33-28 success in the league match against Szombathely.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat