„ACÉL A SZÍV!”
Nálunk szőtt Kárpát-medencei álom
A szélrózsa déli és északi irányába is felkerekedett a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia küldöttsége. Mindkét célpont a magyarlakta terület volt.
Beregszászra, Kárpátaljára december elején látogatott el Imre Vilmos sportigazgató és Vártok Ákos utánpótlás-szakágvezető, a kapusokkal is foglalkozó szakember. Előtte a Vajdaságban, Ada városkában tette tiszteletét Radulovocs Bojana szakmai igazgató, Sánta Dóra és Takács Józsefné edzők, két csapatuk, az U 12-es és az U 14-es gárda. Kimondva-kimondatlanul is az a Kohász szakembereinek a célja, hogy a környező magyar városokban, falvakban népszerűsítsék a kézilabda-sportágat, adjanak szakmai támogatást, s a legtehetségesebb lányoknak felajánlják a Kohász képzési tapasztalatait és a dunaújvárosi iskolai oktatás lehetőségét. Rendkívül nemes cél, amelyhez hasonlóról eddig nincs is tudomásunk. Imre Vilmos sportigazgató a beregszászi látogatást nagyon hasznosnak tartja.
– A helyi főiskola rektora, Orosz Ildikó és a négy rektorhelyettes fogadott bennünket. Végtelen szeretettel vártak minket, és jó hangulatú megbeszélésen tárgyaltunk a kárpátaljai kézilabdáról, a női és a férfiágról. Ők és természetesen mi is örültünk ennek a kapcsolatfelvételnek. Egyébként mi voltunk a kezdeményezők. Rövidesen megkötjük a beregszásziakkal az együttműködési szerződést. A térségben véleményem szerint hat-nyolc helyen lehetne alapszinten gyermekbajnokságot szervezni. Év végén pedig rendezni egy döntőt. Ehhez kérik ők a szakmai segítséget. Azután már tizenhárom- tizennégy éves korban elvégezhető náluk a toborzás, a tehetségkutatás. A legközelebbi látogatásunk idején már a kinti testnevelőkkel is szeretnénk találkozni, akiknek elméleti, szakmai, az edzőképzést érintő ismeretekkel is tudnánk szolgálni, nekik segíteni. Tehát elindult egy remélhetően sikeres folyamat Kárpátalján a kézilabda-sportágban. Beregszászon egyébként megvannak a feltételek a játékhoz – összegezte a látogatás eredményeit a sportigazgató.
Sterbik Árpádot is vendégül látnák
Novemberben a másik irányba tettek látogatást a Kohász szakemberei. A vajdasági Ada városban már két újvárosi csapat is szerepelt a Barátság Kupán. Emlékezetes, hogy az adai gyerekek pedig előzőleg már kézilabdáztak Dunaújvárosban. – Kiváló mérkőzéseket játszottunk a Vajdaságban. Mindkét csapatunk ezüstérmet szerzett a tornán. Velük már megkötöttük az együttműködési szerződést. Most azt tervezzük, hogy márciusban a nőnapi kupára is meghívjuk őket, vagy nyári edzőtáborban is fogadjuk az adai lányokat. Nemrég pedig három adai kézilabdázó lány is részt vett a Kohász itthoni toborzóján. Sőt azt is tervezzük, hogy azt a kiváló sportolót, legendás kézilabdakapust, aki Adáról származik és jelenleg a Veszprém hálóőre, a világ legjobbját, Sterbik Árpádot is meghívjuk egy látogatásra – mondta Imre Vilmos.
Forrás: duol.hu
További hírek
We're into the Final4!
2022. Mar. 09.With an awesome second half performance our team won in Békéscsaba and are among the best 4 teams of the Hungarian Cup.
Defeat in Vác
2022. Feb. 25.Our team had a huge disatvantage already before the break, and although fought hard in the second one, they were unable to catch up with the home team.
Heart of steel they had
2022. Feb. 19.The adult ensemble of our academy gained a last second victory against Budaörs in the sports hall tonight after a big comeback from a seven-goal disadvantage.
Cooperation agreement with DVSC
2022. Feb. 16.Besides to cooperate more closely the team of Debrecen also decided about loaning several players to Dunaújváros.
Important away victory
2022. Feb. 13.Leading almost all the way through, the adult team of the Dunaújvárosi Kohász Handball Academy achieved a 33-28 success in the league match against Szombathely.