„ACÉL A SZÍV!”
Újra a Fradi ellen
A bajnoki címre hajtó Ferencváros otthonában lép pályára akadémiánk felnőtt együttese a K&H női kézilabda liga hétvégi forudlójában.
Remek játékkal aratott 31-28-as győzelmet szerdán a Kisvárda elleni hazai találkozón akadémiánk felnőtt együttese, mely sokat azonban nem pihenhetett a hétközi forduló után, ugyanis szombaton már újabb feladat vár a csapatra, mely este hat órától a második helyezett Ferencváros vendégeként folytatja a K&H női kézilabda liga küzdelmeit. A találkozónak egyértelműen a bajnoki címért és a Bajnokok Ligája négyes döntőjéért is harcban álló fővárosi zöld-fehérek az esélyesei, ám mint azt György László vezetőedző elárulta, lehet azért kitűzni célokat a holnapi találkozó előtt, s bízik abban, hogy ezeket sikerül is elérniük.
- Tisztában vagyunk az erőviszonyokkal, de most nem is ezzel kell foglalkoznunk elsősorban. Ugyan a legutóbbi, a Kisvárda elleni mérkőzésünkből nem lehet hosszú távra általánosítani, de a szituációkat, momentumokat meg kell tartani. A hozzáállásunk, a sebességünk, a támadójátékunk és a védekezésünk is kellően agresszív volt ahhoz, hogy egy szép eredményt érjünk el, így a célunk most az, hogy ezt a teljesítményt átmentsük a Ferencváros ellen is. Nem is olyan rég játszottunk már a Fradival a Magyar Kupa négyes döntőjében, s ugyan ott vereséget szenvedtünk, azt gondolom, hogy a hozzáállásunkkal, küzdőszellemünkkel ott sem volt baj, s abból a meccsből is tudtunk, tudunk tanulni. Az biztos, hogy egy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, a maximumot kell nyújtanunk minden pozícióban, s meglátjuk, hogy ez mire lesz elég, az biztos, hogy becsülettel végig kell küzdenünk a hatvan percet.
A Kisvárda elleni mérkőzés 25. percében sajnos megsérült csapatunk horvát válogatott átlövője, Camila Micijevic, s vele kapcsolatban annyit tudtunk meg a ma délutáni gyakorláson, hogy meghúzódtak a szalagok a térdében, de a pontos diagnózis felállításához még további vizsgálatok szükségesek.
További hírek
We're into the Final4!
2022. Mar. 09.With an awesome second half performance our team won in Békéscsaba and are among the best 4 teams of the Hungarian Cup.
Defeat in Vác
2022. Feb. 25.Our team had a huge disatvantage already before the break, and although fought hard in the second one, they were unable to catch up with the home team.
Heart of steel they had
2022. Feb. 19.The adult ensemble of our academy gained a last second victory against Budaörs in the sports hall tonight after a big comeback from a seven-goal disadvantage.
Cooperation agreement with DVSC
2022. Feb. 16.Besides to cooperate more closely the team of Debrecen also decided about loaning several players to Dunaújváros.
Important away victory
2022. Feb. 13.Leading almost all the way through, the adult team of the Dunaújvárosi Kohász Handball Academy achieved a 33-28 success in the league match against Szombathely.