„ACÉL A SZÍV!”
BL Győztes DUNAFERR 1999
Húsz évvel ezelőtt éppen ezen a napon érte el legnagyobb klubsikerét a dunaújvárosi felnőtt női kézilabda
A Dunaferr NK gárdája a hazai pályán elért 25-23-as győzelem után 26-26-os döntetlent játszott a Krim Electa Ljubljana otthonában, s elhódította a Bajnokcsapatok Európa Kupáját. A húsz évvel ezelőtti menetelésre természetesen ma is örömmel gondolnak vissza a volt játékosaink, akik közül Mátéfi Eszter és Györgyné Oblisz Anita elevenítette fel emlékeit a döntővel és a csapattal kapcsolatban.
Mátéfi Eszter: - Nekem ez egy nagyon kellemes emlék, az itthoni mérkőzésről úgy utaztunk ki Ljubljanába, hogy kettő gól előnyünk maradt, pedig a szenzációs hangulatú dunaújvárosi odavágón már hattal is vezettünk, ezért nagyon sokan leírtak minket, hogy ez nem lesz elég idegenben. Ez azonban még jobban motivált minket, meg akartuk mutatni ország-világ előtt, hogy milyen jó kis csapatunk van. Szerencsére nekem nagyon jól ment kint a játék, ezért számomra talán még emlékezetesebb volt ez a döntő, s a mai napig óriási örömmel tölt el, amikor visszaemlékezek az egész BEK-sorozatra, a menetelésünkre, a Hypo elleni elődöntőre és a fináléra. Fantasztikus élmény volt, nagyon jó csapatunk volt, a közönség szenzációs volt, a vezetőség is minden feltételt biztosított ahhoz, hogy jól tudjunk szerepelni, s így, hogy ennyire összeállt minden, ennek volt köszönhető, hogy nálunk esélyesebbnek tartott csapatokat megelőzve és legyőzve tudtuk megnyerni a legrangosabb európai kupasorozatot. Ez a mai napig meghatározó számomra, minden évben, amikor BL-döntő van, eszembe jut, s nagyon-nagyon jó érzés ezt újra és újra felidézni azokat a pillanatokat. Nagyon nehéz volt persze, nagyon fárasztó, de az, hogy végül megnyertük azt a serleget, az minden erőfeszítésért kárpótolt. Sokan álltak mögöttünk, az egész ország szurkolt nekünk, a Vasas 1982-es győzelme után nekünk sikerült újra magyar csapatként megnyerni a BEK-et. Az erősségünk az volt, hogy nagyon jó játékosok alkották azt a csapatot szakmailag, de emberileg is, s el is fogadtuk egymás a pályán és azon kívül is. Nagyon motiváltak voltunk, mindenkit az a cél vezérelt, hogy minél több címet és érmet begyűjtsünk, s ezért meg is tettünk mindent. Ehhez párosult a remek szurkolótábor, a magas színvonalú szakmai munka és egy olyan vezetőség, amely olyan hátteret teremtett számunkra, hogy tényleg csak a kézilabdával kellett foglalkoznunk. Csodálatos korszak volt, egy olyan csapattal, amely megnyert itthon és a nemzetközi mezőnyben is mindent, felemelő érzés még ma is, hogy ezzel mennyi embernek tudtunk örömöt okozni.
Györgyné Oblisz Anita: - A döntő első, dunaújvárosi mérkőzésén volt egy nagyobb arányú vezetésünk, de a végére sajnos elfogyott, kettő maradt belőle, s ezért többen azt gondolták, hogy ezt a minimális előnyt nem tudjuk megőrizni a visszavágón. Ez azonban sikerült a 26-26-os döntetlennel, méghozzá úgy, hogy végig kezünkben volt a meccs, igazából nem is adtunk esélyt a Ljbubljanának arra, hogy legyőzzön minket. Szenzációs szezon volt, a sportcsarnokot kinőttük, telt ház előtt fantasztikus hangulatban játszottunk a jégpályán, de arra is emlékszem, hogy Ljubljanában is rengeteg dunaújvárosi volt, sokan be sem tudtak jönni a csarnokba, de kint szorítottak értünk. Bent pedig olyan hangulat volt, mintha hazai pályán játszottunk volna, óriási támogatást jelentett ez nekünk. Különleges csapatunk volt, nagyon jó emberekből állt, akik mindent alárendeltek annak, hogy elérhessük ezeket a sikereket, mert azt sem szabad elfelejteni, hogy a BEK mellett a bajnokságot és a Magyar Kupát is sikerült megnyernünk. Szívből örültünk egymás sikereinek, egy kivédett hetesnek, egy jó sáncnak, a góloknak, mindennek. Mindenki tudta a feladatát, s ha valaki csak öt perc játéklehetőséget kapott, akkor az alatt igyekezett a maximumot nyújtani és segíteni a másiknak, ettől voltunk igazán csapat. A vezetők maximálisan mellettünk álltak, a szurkolók, mindenki, de erre szükség is volt, mert egy ilyen sikerhez tényleg mindennek klappolnia kellett. Így, húsz év távlatából is nagyon jó ezt feleleveníteni, egy életre szóló élmény volt ez mindenkinek.
A döntő visszavágójának jegyzőkönyve
Krim Electa Ljubljana-Dunaferr SE 26-26 (12-11)
1999. május 16. Ljubljana, 3500 néző, vezette: Amigo, Costas
KE Ljubljana: Jovanovics - Bobocea, Mijatovics, Derepasko 6(2), Doler 4, Oder 1, Sturm 10(4). Csere: Brezovar (kapus), Matuszewska 5, Gogirla. Edző: Vinko Kandija.
Dunaferr SE: Farkas Andrea - Pálffy 4, Balogh B. 3, Siti B. 2, Bohus 2, Mátéfi 8(4), Takács 3, Csere: Hamerliková (kapus), Simics, Oblisz, Radulovics 4. Edző: Zsiga Gyula.
Kiállítás: 6, illetve 14 perc
Hétméteresek: 7/6, 5/14
A BEK-et összesítésben 51-49-cel a Dunaferr nyerte
További hírek
We're into the Final4!
2022. Mar. 09.With an awesome second half performance our team won in Békéscsaba and are among the best 4 teams of the Hungarian Cup.
Defeat in Vác
2022. Feb. 25.Our team had a huge disatvantage already before the break, and although fought hard in the second one, they were unable to catch up with the home team.
Heart of steel they had
2022. Feb. 19.The adult ensemble of our academy gained a last second victory against Budaörs in the sports hall tonight after a big comeback from a seven-goal disadvantage.
Cooperation agreement with DVSC
2022. Feb. 16.Besides to cooperate more closely the team of Debrecen also decided about loaning several players to Dunaújváros.
Important away victory
2022. Feb. 13.Leading almost all the way through, the adult team of the Dunaújvárosi Kohász Handball Academy achieved a 33-28 success in the league match against Szombathely.