„ACÉL A SZÍV!”
Sima győzelem Érden
Negyedik felkészülési mérkőzését játszotta pénteken délelőtt Érden a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata. Az eredmény megnyugtató 8 gólos győzelem lett, kisebb hullámvölgyek mellett.
Érden folytatta edzőmérkőzéseinek sorozatát a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese. Vágó Attila tanítványai jól kezdték idei negyedik felkészülési találkozójukat. A támadójáték zökkenőmentesen működött, így szinte minden támadásukból betaláltak, A 10. percben már 9-4-es dunaújvárosi vezetést mutatott az eredményjelző. A házigazda érdiek már a 12. percben időt kértek, hogy rendezzék soraikat, de ez sem sokat segített rajtuk. A játékrész derekához közeledve már 13-5-re vezetett a Kohász. Vágó Attila vezetőedző ekkor kezdte el cserélgetni kezdősorát, s ugyan ez okozott némi zavart a csapat játékában, de a félidő hajrája ismét a DKKA volt fölényben. A félidőben megnyugtató 22-14-es vezetéssel mentek pihenni a lányok.
A térfélcserét követően is a DKKA határzata meg a játék menetét. Annak ellenére, hogy Szalai Babették kilencgólos vezetésük után többször is emberhátrányba kerültek. A második félidő közepére négyre olvadt ugyan csapatunk előnye, de a játékelemek és a játékosok összeszokása is meghatározó volt ezen a pénteki gyakorláson. Azután minden visszatért a normális mederbe és a 47. percben 23-29-nél másodszor is időt kellett kérnie a házigazdáknak. A hátralévő időben a védekezésre egyik oldalon sem fordítottak már komoly figyelmet a felek, de a gólokban gazdag véghajrából is a Kohász jött ki jobban. Csapatunk végül magabiztos, 40-32-es simának mondható sikerrel zárta az összecsapást.
Érd – DKKA 32–40 (14–22)
Dunaújváros: Wéninger – Jovovity, Galkó, Barján 3, Ferenczy, Szalai 4, D. Klivinyi 6, Horváth 5, Fodor, Bulath 3, Babovic, Kazai 3, Molnár 3, Moutsogianni, Schatzl 5, Román 5, Hlogyik, Sziráki, Nick 3, Davebska.
Az Érd gólszerzői: Paróczy 8, Szabó 4, Mód 5, Walfisch 7, Király 5, Györkös 2, Mézes 1.
Vágó Attila vezetőedző: - A támadójáték, amit gyakoroltunk a héten, azzal teljes mértékben elégedett vagyok. Sajnos azonban ennek a kárát látta a védekezés, mivel 32 kapott gól egy picit sok, hiszen nem biztos, hogy mindig 40 gólt fogunk tudni lőni. Sokkal könnyebb az, ha a csapat 20-25 körül tartja az ellenfelét. Az első félidő közepén már meglett a 7-8 gólos különbség, amit nagyon szépen tartottunk. A második félidőben volt egy 10 perces rövidzárlat, amikor külső tényezők elvitték egy picit a figyelmünket, a koncentrációnk szétesett. Hozzáteszem, nagyon sokat játszottunk emberhátrányban a mérkőzésnek abban a periódusában. A lányoknak az erejét és a tartását mutatja, hogy nem rogytunk meg, hanem a nehezebb szakaszból is felálltunk és növelni tudtuk a különbséget és a végén magabiztosan nyertünk, aminek én örülök és gratulálok a csapatnak. Összességében a tanulsága a mérkőzésnek az, hogy senki ellen sem engedhetünk meg magunknak olyan tízperces blokkokat, rövidzárlatokat, amelynek során a már félig legyőzött ellenfelet visszarántjuk a mérkőzésbe.
Az utolsó mozzanata a mérkőzésnek parádésra sikerült. Egy jól begyakorolt kínai figura végén csapatunk mókamestere, Kazai Anita lőtte a DKKA 40. gólját az utolsó másodpecben. Fotósunk, Miklán Klaudia pedig elkapta a pillanatot.
További hírek
We're into the Final4!
2022. Mar. 09.With an awesome second half performance our team won in Békéscsaba and are among the best 4 teams of the Hungarian Cup.
Defeat in Vác
2022. Feb. 25.Our team had a huge disatvantage already before the break, and although fought hard in the second one, they were unable to catch up with the home team.
Heart of steel they had
2022. Feb. 19.The adult ensemble of our academy gained a last second victory against Budaörs in the sports hall tonight after a big comeback from a seven-goal disadvantage.
Cooperation agreement with DVSC
2022. Feb. 16.Besides to cooperate more closely the team of Debrecen also decided about loaning several players to Dunaújváros.
Important away victory
2022. Feb. 13.Leading almost all the way through, the adult team of the Dunaújvárosi Kohász Handball Academy achieved a 33-28 success in the league match against Szombathely.