„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Bravúrra készül együttesünk

2022. Sep. 15.
  • Facebook

A tavalyi bronzérmes otthonában is győzelmet tűzi ki maga elé akadémiánk felnőtt együttese a bajnokság újabb fordulójában.

Három pontot gyűjtött a bajnokság első két fordulójában akadémiánk felnőtt együttese, mely a nyitómeccsen a Békéscsabát győzte le, majd előző hét hévén a megyei rivális Alba Fehérvár KC otthonából hozott el egy pontot úgy, hogy Farkas Johanna révén az utolsó másodpercben tudott kiegyenlíteni. Rapatyi Tamás csapata így két találkozót követően a hatodik helyen áll a tabellán, ugyanakkor a folytatás sem ígérkezik könnyűnek, ugyanis pénteken délután öt órától ismét idegenben, a Debrecen vendégeként lépnek pályára kézilabdázóink a bajnokság 13. fordulójából előrehozott mérkőzésén.

A DVSC gárdája a tavalyi szezonban nagy fölénnyel szerezte meg a bajnokság bronzérmét, s mivel azóta tovább erősödött kerete, idén is jó eséllyel küzdhet meg a dobogóért ellenfeleivel. A debreceniek ennek szellemében is kezdték a pontvadászatot, s az első fordulóban az Alba FKC-t győzték le 33-23-ra, majd az MTK ellen is diadalmaskodtak 31-24-re, így jelenleg a harmadik helyen állnak a bajnokságban.

A Loki célja a mieink elleni mérkőzésen is a két pont megszerzése lesz, ám erre készülnek akadémistáink is, s mint azt Rapatyi Tamás vezetőedző elmondta, ezúttal is igyekeznek kihozni magukból a maximumot.

– Az Alba elleni mérkőzésen nagyjából azt játszottuk, amit elterveztünk, ugyanakkor a döntéseinkbe több hiba csúszott, illetve balátlövőben nem voltunk olyan hatékonyak, mint szerettük volna. A debreceni mérkőzésünkkel kapcsolatban elmondható, hogy a DVSC egy nagyon jó csapat, a dobogóra pályázik, míg mi egy fiatal együttes vagyunk, szóval nem fogunk taktikázni, nyílt sisakos játékra készülünk ellenük is. Győzni szeretnénk, legrosszabb esetben magunkat akarjuk legyőzni, szó sincs arról, hogy feladnánk a találkozót, nem tehetjük meg ezt, mindenki ellen a maximumra törekszünk, így lesz ez holnap is, s hogy ez mire lesz elég, az majd a meccs végén kiderül.

További hírek

We're into the Final4!

We're into the Final4!

2022. Mar. 09.

With an awesome second half performance our team won in Békéscsaba and are among the best 4 teams of the Hungarian Cup.

Defeat in Vác

Defeat in Vác

2022. Feb. 25.

Our team had a huge disatvantage already before the break, and although fought hard in the second one, they were unable to catch up with the home team.

Heart of steel they had

Heart of steel they had

2022. Feb. 19.

The adult ensemble of our academy gained a last second victory against Budaörs in the sports hall tonight after a big comeback from a seven-goal disadvantage.

Cooperation agreement with DVSC

Cooperation agreement with DVSC

2022. Feb. 16.

Besides to cooperate more closely the team of Debrecen also decided about loaning several players to Dunaújváros.

Important away victory

Important away victory

2022. Feb. 13.

Leading almost all the way through, the adult team of the Dunaújvárosi Kohász Handball Academy achieved a 33-28 success in the league match against Szombathely.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat