„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Mosonmagyaróvárra látogatunk

2022. Oct. 11.
  • Facebook

A bajnoki tabellán éppen a mieink mögött álló Mosonmagyaróvár vendégeként lépnek pályára kézilabdázóink szerdán este hat órától.

 

Kisebb szünet után folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt együttese, mely szerdán este hat órától idegenben, a Mosonmagyaróvár vendégeként lép pályára. Kézilabdázóink szépen szerepelnek idén, négy lejátszott meccsükből kettőt megnyertek, s egy döntetlen mellett csak a Debrecen elleni vereség rontja az összképet, így jelenleg az ötödik helyet foglalja el Rapatyi Tamás együttese a bajnoki tabellán.

Holnapi ellenfelünk a tavalyi szezon legvégén állt ebben a pozícióban, míg az idei sorozatot két győzelemmel és két vereséggel kezdte, így négy szerzett ponttal a mieink mögött, a hatodik helyen áll a bajnokságban. A mosonmagyaróvári csapat idén is jó erőkből áll, s mivel hazai pályán még veretlen, nyilván a mieink ellen is a két pont megszerzése lesz Gyurka János alakulatának célja.

Együttesünk azonban semmiképp sem szeretné olcsón adni magát sőt, arra készül, hogy meglepje ellenfelét, ám mint azt vezetőedzőnk elmondta, ehhez az első perctől az utolsóig jó teljesítmény kell nyújtania a csapat tagjainak.

– Szerettük volna kihasználni a bajnoki szünetet, hogy minél jobban fel tudjunk készülni a Mosonmagyaróvár elleni bajnokira, illetve az eddig tanult játékainkat is szerettük volna pontosítani. Ebben azért akadtak kisebb nehézségeink, mert voltak sérültjeink, akik a múlt héten nem álltak rendelkezésre, de ezen a héten már mindenki egészséges, s mindent elkövettünk azért, hogy minél eredményesebben tudjunk szerepelni a Mosonmagyaróvár ellen, s remélem, hogy a debreceni meccsel ellentétben itt nemcsak húsz percig tudunk megfelelően kézilabdázni, hanem a mérkőzés teljes időtartama alatt.

További hírek

We're into the Final4!

We're into the Final4!

2022. Mar. 09.

With an awesome second half performance our team won in Békéscsaba and are among the best 4 teams of the Hungarian Cup.

Defeat in Vác

Defeat in Vác

2022. Feb. 25.

Our team had a huge disatvantage already before the break, and although fought hard in the second one, they were unable to catch up with the home team.

Heart of steel they had

Heart of steel they had

2022. Feb. 19.

The adult ensemble of our academy gained a last second victory against Budaörs in the sports hall tonight after a big comeback from a seven-goal disadvantage.

Cooperation agreement with DVSC

Cooperation agreement with DVSC

2022. Feb. 16.

Besides to cooperate more closely the team of Debrecen also decided about loaning several players to Dunaújváros.

Important away victory

Important away victory

2022. Feb. 13.

Leading almost all the way through, the adult team of the Dunaújvárosi Kohász Handball Academy achieved a 33-28 success in the league match against Szombathely.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat