„ACÉL A SZÍV!”
Ott folytatnák, ahol abbahagyták
A Ferencváros elleni hazai mérkőzéssel folytatja a bajnoki küzdelmeket akadémiánk felnőtt csapata szerdán délután öt órától.
Újabb nehéz feladat vár akadémiánk felnőtt együttesére az NB I-es pontvadászatban, ugyanis a Győr elleni mérkőzést követően a bajnoki cím másik nagy esélyese, a Ferencváros ellen húznak szerelést kézilabdázóink szerdán délután öt órától. Rapatyi Tamás együttese számára nem alakult a legjobban a győri összecsapás, ugyanis az első felvonásban hatalmas volt a BL-tempóban játszó vendéglátók fölénye, ugyanakkor a második felvonásban már olyan teljesítményt nyújtott együttesünk, melyre lehet építeni a jövőben.
A fővárosi zöld-fehérek szintén BL-csatából érkezve vágnak neki a mieink elleni találkozónak, méghozzá felemás érzésekkel, ugyanis a Ljubljana ellen nagyon sima, 37-26-os győzelmet arattak a BL-ben, ugyanakkor pár nappal azelőtt csak 30-30-as döntetlent értek el hazai pályán a Debrecen ellen, s emiatt még lehetnek problémáik a bajnoki aranyéremért folytatott versenyfutásban. Elek Gábor együttese esélyesként vág neki a mieink elleni összecsapásnak, ám Rapatyi Tamás vezetőedző bízik abban, hogy ezúttal szebbik arcát mutatja majd együttesünk, s képes lesz jó játékra a Fradi ellen is.
– Nagyon nehéz dolgunk volt a Győr ellen, mert egy hónapig nem játszottunk mérkőzést, ez nagyon látszott az első félidőben, komoly problémáink adódtak, de a második félidőben, amit szerettünk volna elérni, azt maximálisan végre tudta hajtani a csapat, gyakorlatilag egy döntetlen félidőt játszottunk az ETO-val. A Ferencváros ellen szintén nagyon nehéz dolgunk lesz, egy jó formában lévő csapat érkezik Dunaújvárosba, a hétvégén tíz gól fölötti győzelmet arattak a BL-ben, ez mindent elmond a játékerejükről. Mi a Győr elleni második félidőnket szeretnénk átvinni a Fradi ellen, így készülünk rájuk, s reméljük, hogy eredményesek tudunk lenni ellenük is.
További hírek
We're into the Final4!
2022. Mar. 09.With an awesome second half performance our team won in Békéscsaba and are among the best 4 teams of the Hungarian Cup.
Defeat in Vác
2022. Feb. 25.Our team had a huge disatvantage already before the break, and although fought hard in the second one, they were unable to catch up with the home team.
Heart of steel they had
2022. Feb. 19.The adult ensemble of our academy gained a last second victory against Budaörs in the sports hall tonight after a big comeback from a seven-goal disadvantage.
Cooperation agreement with DVSC
2022. Feb. 16.Besides to cooperate more closely the team of Debrecen also decided about loaning several players to Dunaújváros.
Important away victory
2022. Feb. 13.Leading almost all the way through, the adult team of the Dunaújvárosi Kohász Handball Academy achieved a 33-28 success in the league match against Szombathely.