„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

A négyes döntőért küzd a Kohász

2024. Jan. 30.
  • Facebook

A DVSC ellen lép pályára a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese a Magyar Kupa ötödik fordulójában a sportcsarnokban szerdán délután öt órától.

Szorosabb meccsben reménykedtek kézilabdázóink a címvédő Győr ellen, de az ETO ezúttal is igazolta klasszisát, s magabiztosan nyerte a két gárda szombati bajnokiját a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Sokáig azonban nem búslakodhatott együttesünk, ugyanis szerdán már újabb feladat vár dr. Paic Róbert és Virág Roland alakulatára, mely a DVSC elleni kupamérkőzésen lép pályára a Dunaújvárosi Sportcsarnokban délután öt órától.

Ami az akadémistákat illeti, kézilabdázóink előbb a Komárom (33-30), majd a Békéscsaba (31-27) elleni győzelemmel jutottak el a legjobb nyolc közé, ahonnan a Győr a Kisvárda elleni 37-19-es, míg a Mosonmagyaróvár az Esztergom elleni 32-24-es sikerrel már biztosította helyét a sorozat négyes döntőjében. A debreceniek a harmadik fordulóban kapcsolódtak be a kupaküzdelmekbe, méghozzá rögtön a Vác ellen, s egy végletekig kiélezett meccsen, 26-26-os döntetlennel jutottak tovább.

A két gárda a bajnokságban már összemérte egyszer egymással erejét, s a debreceni összecsapáson a hazaiak örülhettek a 31-19-es győzelemnek. Ugyan a szerdai kupameccs esélyesének inkább a DVSC számít, ez nem jelenti azt, hogy kézilabdázóink ne követnének el mindent azért, hogy nyerjenek.

– A Debrecen egy BL-ben vitézkedő csapat, nem lesz könnyű dolgunk, ha tovább szeretnénk jutni, s a hazai pálya miatt a döntetlen sem lenne ehhez elég, szóval mindenképpen győznünk kellene a négyes döntőbe kerülésért. Megpróbálunk mindent megtenni egy ilyen erős csapat ellen is a továbbjutásért, dolgoztunk, gyakoroltunk, megpróbáltuk kijavítani azokat a hibáinkat, melyek az elmúlt mérkőzéseken benne voltak a játékunkban. Hazai mérkőzésről lévén szó, természetesen most is várjuk a szurkolókat, akik a Győr ellen is fantasztikus hangulatot teremtettek, a B-közép szinte a nyolcadik ember a pályán, nagyon nagy segítséget nyújtanak nekünk, várjuk őket is nagy szeretettel.

További hírek

We're into the Final4!

We're into the Final4!

2022. Mar. 09.

With an awesome second half performance our team won in Békéscsaba and are among the best 4 teams of the Hungarian Cup.

Defeat in Vác

Defeat in Vác

2022. Feb. 25.

Our team had a huge disatvantage already before the break, and although fought hard in the second one, they were unable to catch up with the home team.

Heart of steel they had

Heart of steel they had

2022. Feb. 19.

The adult ensemble of our academy gained a last second victory against Budaörs in the sports hall tonight after a big comeback from a seven-goal disadvantage.

Cooperation agreement with DVSC

Cooperation agreement with DVSC

2022. Feb. 16.

Besides to cooperate more closely the team of Debrecen also decided about loaning several players to Dunaújváros.

Important away victory

Important away victory

2022. Feb. 13.

Leading almost all the way through, the adult team of the Dunaújvárosi Kohász Handball Academy achieved a 33-28 success in the league match against Szombathely.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat