„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Siófokra látogatunk

2013. Oct. 18.
  • Facebook

Ezúttal idegenben, a Siófok otthonában lép pályára együttesünk, mely ismét a siker reményében várja soron következő bajnoki mérkőzését. A feladat nem lesz egyszerű, de határozott, jó játékkal van esély a remélt győzelem megszerzésére.

Kissé nehézkesen, de hozta a kötelező győzelmet csapatunk az elmúlt héten az MTK-Budapest elleni hazai találkozón, ám ezúttal még keményebb feladat vár Bulath Anitáékra, akik szombaton este hat órától a Siófok otthonában lépnek pályára. Hétvégi ellenfelünk felemásan szerepel az idei szezonban, hiszen nyolc lejátszott mérkőzéséből ötöt elveszített, s csak hármat nyert meg, de kétségeink ne legyenek, hazai környezetben mindent el fognak követni azért, hogy legyőzzék a továbbra is dobogós helyen álló Kohász csapatát. Tisztában van ezzel együttesünk vezetőedzője, Mátéfi Eszter is, aki nagyon kemény küzdelmet vár a Balaton-parti összecsapástól, s mint azt elmondta, jelenleg csak remélni tudja, hogy minden játékosára számíthat a szombati találkozón.
- Mint azt már mondtam az MTK elleni mérkőzést követően, tanulságos győzelmet arattunk, melyet a héten meg is beszéltünk a csapat tagjaival. Akik közül a heti edzésekről sajnos hiányzott Ferling Bernadett és Sánta Dóra is, ami természetesen megnehezítette a felkészülésünket a szombati találkozóra is. Jelenleg csak bízom benne, hogy mindketten rendelkezésünkre állnak majd a hétvégén, ám bárhogy is alakul, mindenképpen pontosabb, jobb játékra lesz szükségünk, mint az MTK ellen. Idegenben játszunk majd, ezért rendkívül fontos, hogy türelmesen és pontosan támadjunk, már csak azért is, mert a házigazdák nagyon gyors szélsőkkel rendelkeznek, s az ő elfutásaik egyik leghatásosabb ellenszere az lehet, ha minél több támadásunkat fejezzük be góllal. A védekezésünknek is sokkal keményebbnek és határozottabbnak kell lennie, mint legutóbb, s nyilván szükség lesz a jó kapusteljesítményre is ahhoz, hogy megszerezzük a remélt győzelmet. A hazaiak hullámzóan szerepelnek idén, de otthon nem lehet más céljuk, mint a siker megszerzése, s mivel erre törekszünk mi is, ezért nagyon küzdelmes mérkőzésre számítok a hétvégén.

További hírek

Summer schedule

Summer schedule

2018. Jun. 27.

The preparation for the next season starts on the 11th July, while the last friendly of the summer period will take place on the 24th August for the adult team of DKKA.

4th place finish in the league and qualification for the EHF Cup!

4th place finish in the league and qualification for the EHF Cup!

2018. May. 23.

In a tough game against Alba Fehérvár KC our team managed to win and therefore to keep their 4th place on the league table.

One point from Vác

One point from Vác

2018. May. 19.

Two rounds before the end of the season DKKA played an away match against Vác. The stakes were high as both teams could still get into a better position in the league, but in case of a bad result, they also could finish below their current position.

A fourteen-goal victory

A fourteen-goal victory

2018. May. 05.

After a close first half a decent victory against Kecskeméti NKSE.

Kisvárdáról is elhoztuk a két pontot!

Two points from Kisvárda!

2018. Apr. 29.

In a very close game DKKA got a one-goal victory against Kisvárda today!

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
Sep. 13.
17:00
MOL Esztergom
Esztergom
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-13T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat