„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

A Békéscsaba érkezik

2014. Jan. 31.
  • Facebook

Újabb hazai mérkőzésen szurkolhatunk hétvégén együttesünknek, mely szombaton este hat órától a Békéscsaba csapatát látja vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, természetesen a győzelem reményében.

Öt fordulóval a bajnoki alapszakasz vége előtt újabb nagy lépést tehet a legjobb négy közé jutásért a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese. Mátéfi Eszter tanítványai ugyanis jelenleg négy ponttal előzik meg a bajnoki tabellán a Vác együttesét, s amennyiben a két csapat hátralévő mérkőzéseinek esélyeit nézzük, már csak két pontot kell szerezniük ahhoz, hogy biztosítsák helyüket a bajnoki felsőház küzdelmeiben. A váciaknak ugyanis öt ponttal kell többet szerezniük a mieinknél a hátralévő fordulókban ahhoz, hogy megelőzzék a Kohász gárdáját. Mivel együttesünk a Békéscsaba (itthon), az MTK (idegenben), a Siófok (itthon), az Eger (itthon) és az Érd (idegenben), míg a Konkoly-csapat a DVSC (otthon), az FTC (idegenben), a Győr (idegenben), a Fehérvár (otthon) és Békéscsaba (otthon) ellen lép pályára, így igazán nagy csodának kellene történnie ahhoz, hogy Ferlingék ne jussanak be az elődöntő küzdelmeibe.
Mint azt együttesünk vezetőedzője elmondta, ők ennek ellenére sem számolgatnak, mindössze az éppen előttük álló mérkőzéssel foglalkoznak, ami egyáltalán nem ígérkezik könnyűnek. Szombaton este hat órától ugyanis a jó formában játszó Békéscsaba érkezik a Dunaújvárosi Sportcsarnokba. Mátéfi Eszter szerint azonban hazai pályán mindenképpen győzelemmel szeretnének kedveskedni az értük szurkolóknak.
- Egy lendületben lévő Békéscsaba érkezik hozzánk szombaton, mely nyilvánvalóan szeretné győztesen elhagyni majd a pályát. Ez lesz azonban a mi célunk is, s mivel idegenben sikerült őket legyőznünk, úgy gondolom, hogy erre most is lesz esélyünk. Ellenfelünk hazai pályán lényegesen bátrabban játszik, mint idegenben, de nekünk elsősorban a saját teljesítményünkre kell odafigyelnünk. Azt szeretném, ha olyan játékot nyújtanánk, ami eddig is jellemzett minket, vagyis a jó védekezés és kapusteljesítmény mellett a támadások pontos befejezésében látom a győzelmünk kulcsát. Fontos lesz, hogy meg tudjuk bontani ellenfelünk védelmét, de ha mindenki ugyanolyan fegyelmezetten játszik, mint eddig, úgy meg tudjuk szerezni a fontos bajnoki pontokat. Szerencsére Vincze Melinda felépült megbetegedéséből, s tegnap már Víg Vivien is velünk edzhetett, így a jelenlegi állás szerint csak két "állandó sérültünk", a héten megműtött Berta Nikolett, illetve Sánta Dóra nem állhat szombaton a csapat rendelkezésére.

További hírek

We're into the Final4!

We're into the Final4!

2022. Mar. 09.

With an awesome second half performance our team won in Békéscsaba and are among the best 4 teams of the Hungarian Cup.

Defeat in Vác

Defeat in Vác

2022. Feb. 25.

Our team had a huge disatvantage already before the break, and although fought hard in the second one, they were unable to catch up with the home team.

Heart of steel they had

Heart of steel they had

2022. Feb. 19.

The adult ensemble of our academy gained a last second victory against Budaörs in the sports hall tonight after a big comeback from a seven-goal disadvantage.

Cooperation agreement with DVSC

Cooperation agreement with DVSC

2022. Feb. 16.

Besides to cooperate more closely the team of Debrecen also decided about loaning several players to Dunaújváros.

Important away victory

Important away victory

2022. Feb. 13.

Leading almost all the way through, the adult team of the Dunaújvárosi Kohász Handball Academy achieved a 33-28 success in the league match against Szombathely.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat