„ACÉL A SZÍV!”
Le kellett játszani…
A várakozásoknak megfelelő sima győzelmet aratott együttesünk az Eger elleni ma esti találkozón. A mieink teljesítménye ezúttal hullámzó volt, ám ez is elég volt a tízgólos, 36-26-os sikerhez.
A sereghajtó Eger ellen lépett pályára együttesünk ma este, mely egyértelműen a biztos siker reményében várta az alapszakasz utolsó hazai találkozóját.
Mátéfi Eszter tanítványai ennek szellemében is kezdték az összecsapást, s Bulath, valamint Ferling találataival már az ötödik perc végére megléptek ellenfelüktől (5-1). A vendégek láthatóan nem nagyon tudtak mit kezdeni a mieink védekezésével, valamint támadójátékával sem, így hiába korai időkérésük, folyamatosan nőtt a két gárda közti különbség (10-3). A Kohász kézilabdázói ötletesen, szépen játszva növelték előnyüket, s a játékrész derekán már megvolt a "tíz közte", vagyis a lényegi kérdések ekkorra végleg el is dőltek (15-5). Vezetőedzőnk bátran nyúlt a fiatalokhoz, akik közül volt, aki jól, volt, aki kevésbé eredményesen tudott bekapcsolódni a játékba, így a félidő végéig megmaradt a két gárda közti kilenc-tízgólos különbség (22-13).
A térfélcserét követően ismét az első félidőben látott kezdőcsapatot küldte pályára Mátéfi Eszter, akik azonnal egy 5-0-s sorozattal lepték meg ellenfelüket (27-13). A lelkesen küzdő vendégek azonban ekkor sem adták fel, s kihasználva a mieink figyelmetlenségeit, egy ideig tartották ezt a különbséget, majd a játékrész derekára ismét "feljöttek" tíz gólra (30-20). Vincze, Ács és Grosch találatai után mégis Mátéfi Eszter kért időt, mert úgy látta, hogy megakadt a mieink támadójátéka, s bár 36-21-nél úgy tűnt, hogy kiüti ellenfelét a Kohász, az utolsó öt gólnak az egriek örülhettek, így végül "csak" 36-26-ra nyert együttesünk, mely innentől készülhet az Érd elleni rangadóra, melyen az alapszakasz harmadik helye lesz a tét.
DKKA – Eszterházy KFSC
36-26 (22-13)
DKKA: Vig, Hosszu 4, Gera, Ferling 6, Takács D. 5, Bulath 9, Vincze 8. Csere: Csapó, Pisák (kapusok), Vadász, Kopecz 1, Ács 1, Palotás, Rádl, Grosch 1, Kővári 1. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.
További hírek
We're into the Final4!
2022. Mar. 09.With an awesome second half performance our team won in Békéscsaba and are among the best 4 teams of the Hungarian Cup.
Defeat in Vác
2022. Feb. 25.Our team had a huge disatvantage already before the break, and although fought hard in the second one, they were unable to catch up with the home team.
Heart of steel they had
2022. Feb. 19.The adult ensemble of our academy gained a last second victory against Budaörs in the sports hall tonight after a big comeback from a seven-goal disadvantage.
Cooperation agreement with DVSC
2022. Feb. 16.Besides to cooperate more closely the team of Debrecen also decided about loaning several players to Dunaújváros.
Important away victory
2022. Feb. 13.Leading almost all the way through, the adult team of the Dunaújvárosi Kohász Handball Academy achieved a 33-28 success in the league match against Szombathely.